Zala megye szélén élünk és dolgozunk. Az ötlet, hogy fogjunk bele a gazdálkodásba, a páromtól származik, ugyanis valamit kezdeni szeretett volna annak idején a nagy füves területtel. Kecskében, birkában gondolkodtunk, végül vettünk pár kecskét.

Volt a családban hagyománya ennek? Vagy a magatok bőrén tanultátok meg a gazdaság működtetését?

Nem értettünk hozzá, bár a keresztanyáméknál volt kecske, és onnan időnként kaptunk kecsketejet, de csak ennyi, az állatok gondozásáról nem tudtunk semmit. Úgy terveztük, hogy idővel belejövünk.

Mesélnél a gazdaságról? Milyen állatok vannak, ki mindenki segít?

Két tehenünk van, és hét fejős kecskénk. Nem túl nagy az állomány, és csak ide, a szombathelyi termelői piacra járunk az áruval. Alkalmazottunk sincs, csak a család foglalkozik ezzel, de jól van ez így! Nem akarjuk átlépni azt a határt, amikor munkaerőben bővíteni kell. Többnyire csak mi, ketten végezzük a teendőket, és ha kell, még anyukám segít. Egyébként többnyire szeretjük is fogyasztani, amiket készítünk. Ha épp elapasztottuk valamelyik állat tejét, és vásárlásra kényszerülünk a boltból, mindig rájövünk és észrevesszük, hogy mennyi mindent megtermelünk magunk, amit ilyenkor sok pénzért kell beszereznünk.

Hogyan szedtétek össze a szükséges tudást, milyen fortélyokat tanultatok?

Eleinte tanulmányoztuk az internetet, és kísérletezgettünk, de azután megismertünk egy bácsit az Őrségben, aki sajtkészítéssel foglalkozott. Tőle is sokat tanultunk. Mégis azt mondom, legfőképp a tapasztalat tanított meg bennünket arra, mit hogyan csináljunk. A lényeg az, hogy minden reggel megfejjük az állatokat, kapnak szénát és darát, aztán mehetnek ki legelni. Előfordul, hogy már nálunk nincs elég fű, ilyenkor a párom elmegy kaszálni. Estefelé ugyanez, bejönnek az állatok, fejünk, és kapnak szénát. Hogy mi a teendő még? Itatás, simogatás. A fejés ketten végezzük: a teheneket géppel fejjük, és ha minden kecskét fejünk, akkor azokat is.  Most viszont csak négy kecskét kell fejni, emiatt egyszerűbb kézzel, ami nemcsak időtakarékosabb ilyenkor – hiszen nem kell a gépet mosogatni –, hanem azt hiszem, az állatnak is jobb így.

Megvan a tej, de abból hogyan lesz sajt?

Fel kell melegíteni, és el kell érnie egy bizonyos hőfokot. Le kell pasztőrizálni, majd vissza kell hűteni. Ilyenkor tesszük bele a kultúrát, ez fogja meghatározni, hogy milyen lesz a sajt ízvilága, és milyen típusú, félkemény vagy friss jellegű lesz-e. Le kell oltani, így jön létre az alvadék. Felkockázzuk, ízesítjük, és mehet is a formába, majd a sófürdőbe. Ha friss sajtot készítünk, nincs is vele több teendő. Ha viszont érlelt lesz, akkor a megfelelő hőfokon tartjuk, és figyeljük, forgatjuk, mosogatjuk.

Sokféle sajt készül nálatok. Melyek a legkedveltebbek?

A fokhagymás tehénsajtot nagyon szeretik a vásárlók, az a sláger. Ezenkívül főként az érlelt sajtokat és a parenyicát keresik a legtöbben, ezekből nem is tudok mindig adni. Megjegyzem, hogy a füstölt termékeket nagyon szeretik az emberek, szerintem egyébként is a magyarokhoz közel áll ez az ízvilág. Amúgy tehén- és kecskesajtokat hozunk, natúr és füstölt változatban, kakukkfüves, fokhagymás, lilahagymás, köményes ízesítésben, aztán vannak ilyen ötleteim, mint most az aszalt paradicsomos. Túrót, joghurtot, kefirt is szoktunk máskor árulni, de ezekre mostanában nem jutott időnk, talán majd télen.

Kisfiad is itt árul veled… 

Levente otthon is segít, viszi a szénát, ő is próbálja fejni az állatokat, bár még nem nagyon megy neki, mert pici a keze. Most még nagy kedvvel csinálja, aztán majd kiderül, hogy később is így marad-e. Azt mindenesetre remélem, hogy tanul egyfajta felelősséget, hogy az állatokkal, és persze az emberekkel hogyan kell bánni. Tudni fogja, hogy nem a legolcsóbb bolti terméket kell az asztalra tenni, mert egy kis munkával saját magunk is elő tudjuk állítani, amit enni szeretnénk, ráadásul nem is olyat, hanem jobbat. Egy szemléletet szeretnénk átadni neki, amibe beletartozik az is, hogy nemcsak könnyű munkával lehet pénzt keresni, nem kell félni a tennivalótól, a munkának van értéke, azzal is lehet vinni valamire.

Hogyan érintett benneteket a járványhelyzet?

Az elején pánikba estünk, hogy mit csinálunk a sok sajttal, de aztán kinyitott a piac a Kilences udvarán, és ez segített. Volt egy időszak, amikor drasztikusan megnőttek a megrendelések, az emberek talán akkor igyekeztek bespájzolni élelemmel, mindenkinek minden azonnal kellett. Ez lecsengett, csökkent a kereslet, és még két-három héttel ezelőtt is ugyanezt éreztük. Alig jöttek a vásárlók, most azonban egy kicsit javul a helyzet. A jövőt pedig nem tudjuk…

A vállalkozásotok a saját kétkezi munkátokra épül. Megéri csinálni?

Egy ember jövedelmét tudjuk így kitermelni. Persze az abrakot, a gabonát nekünk kell megvenni, és úgy vásároljuk a kultúrát is a sajtkészítéshez, és csak ide, Szombathelyre járunk árulni. Ez az a szint, amire megéri időt és energiát fordítani. A család elbír vele, és nem is tervezzük, hogy szintet lépünk. Igaz, most hoztak hat pici kecskét, azok jövőre szintén beállnak a tejelésbe, de ennél nagyobb bővítést nem akarunk. Persze a tejkonyha-korszerűsítés szóba jöhet, hűtőt szeretnénk még venni, ezek a következő célok. Hivatalban dolgozom egyébként, de most gyesen vagyok. A páromnak sincs idevágó szakmája, de ahol dolgozott, abból elege lett, és most erre koncentrálunk. Ez lett az életünk.