Minden második kórházat bezárna a Gyurcsány vezette baloldal

• 2021. június 12., szombat •
A Gyurcsány-párt politikusa, László Imre, a DK egészségügyi főszakembere arról beszélt az ATV-ben, hogy indokolatlanul sok kórház működik az országban, ezért 60-70-et be kellene zárni.
Minden második kórházat bezárna a Gyurcsány vezette baloldal

A baloldal megkezdte a hatalomra való felkészülést, és ennek az alapozó szakasznak egészen jól látható állomásai vannak, írja a Drót.info.

A baloldal rögtön azzal kezdte a bemelegítést, hogy kilátásba helyezte a felcsúti pert, és vele azt, hogy a kormányváltást követő három napon belül a vádlottak padján találja magát a Fidesz vezérkara. Gondolhatnánk, hogy azért nem eszik olyan forrón a nokedlis paprikás krumplit, hiszen az ellustult test elől könnyen el lehet szaladni. Igen ám, de Fekete-Győr András a minap már arról is beszélt, hogy némi törzskörzés után a határokat is lezárják. Szóval az ötvenes évek koncepciós perei legkésőbb Hegyeshalomnál mindenkit utolérnek majd - fogalmaz a hírportál.

És ha már kellőképpen mozgásba lendültek, akkor jöhet az összes baloldali edzésterv kötelező eleme: az ország eladósítására való mentális ráhangolódás. Ennek jegyében pedig már jó előre bejelentették, hogy az Orbán-kormány által fel nem vett uniós hitelt ők majd felmarkolják az utolsó fillérig, és szociális kiadásokra fogják költeni. 

ELVÉGRE EGY LÁBON KIHORDOTT ÁLLAMCSŐD NÉLKÜL HOGYAN TUDNÁNAK – AZ ÁTMOZGATÓ EDZÉS LEVEZETŐ SZAKASZÁBAN – AZ IMF-HEZ FORDULNI ÚJABB KÖLCSÖNÉRT? 

Amennyiben pedig az edzés végeztével újra a 2000-es évek gyurcsányi Magyarországában érezzük magunkat, úgy ne feledkezzünk meg az elkerülhetetlen reformok bevezetéséről sem. Merthogy a baloldal öltözőjében használt szaknyelv már csak olyan, hogy 

REFORMNAK CSÚFOLJÁK AZ ADÓEMELÉSEKET, A 13. HAVI NYUGDÍJ ELVÉTELÉT, A KÖZALKALMAZOTTI BÉREK BEFAGYASZTÁSÁT. 

És a kórházbezárásokat – ahogy történt az a Schöpf-Merei Kórház, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet és a Svábhegyi Állami Gyermekgyógyintézet esetében is.

Nos, a Gyurcsány-párt egészségügyi kabinetvezetője, László Imre az ATV-ben azt mondta, hogy a baloldal hatalomra kerülése esetén ismét csak felkészülhetünk a kórházbezárásokra: 

Magyarországon jelen tudomásom szerint 164 fekvőbeteg-gyógyintézet van. Ez nagyon sok, ez indokolatlanul sok. [...] 90-100 kórház nagyon biztonsággal, magas szakmai színvonalon el tudja látni az országot." A Gyurcsány-párt egészségügyi főszakembere úgy számol tehát, hogy 

60-70 KÓRHÁZAT KELLENE BEZÁRNI A JÖVŐBEN. 

Ha elfogadjuk a kalkulációját, és a terveik szerint megmaradó 90 fekvőbeteg-gyógyintézetet vesszük alapul, akkor ez azt jelenti, hogy a jelenleg működő kórházak 45 százalékát felszámolná.

Azaz nagyjából minden második kórházunkra lakatot tenne. Ez elképesztően magas szám.

Viszont legalább nem árulnak zsákbamacskát, szemben 2006-val, amikor Gyurcsány Ferenc a miniszterelnöki tévévitában még letagadta, hogy vizitdíj bevezetését tervezik. Aztán persze lett vizitdíj meg kórházi napidíj, a fizetős egészségügy koncepcióját azonban népszavazással sikerült végül megsemmisíteni. Gyurcsány viszont még 2021. június 7-i parlamenti felszólalásában is kiállt korábbi terve mellett, „valóságos, progresszív, stratégiai reformnak" nevezve a fizetős egészségügy bevezetését.

Gyurcsányék a fizetős egészségügyről egyelőre hallgatnak, ehelyett most nagyjából minden második kórház bezárásával betegítenék meg a magyar egészségügyet. Ne hagyjuk nekik.


Forrás: origo.hu
Kép: RIPOST

közösség

további frisss

lap tetejére