Mi lesz ebből...?

• 2020. szeptember 03., csütörtök •
Reméljük, győzelem, bár az előjelek nem sok jóval kecsegtetnek. Este játssza első idei válogatott meccsét nemzeti tizenegyünk Törökországban.
Mi lesz ebből...?

2019. november 19-én lépett pályára legutóbb a magyar labdarúgó-válogatott, a Wales elleni, 2–0-ra elveszített Eb-selejtező óta több mint kilenc hónap telt el (293 nap) - idézte fel a válogatott utolsó találkozóját a Nemzeti Sport.  
 
A koronavírus-járvány miatt szeptember 3-án lép pályára először ebben az évben a magyar válogatott. Törökországgal 14. alkalommal találkozik hivatalos mérkőzésen a nemzeti 11. Az örökmérleg hét magyar siker, két döntetlen, négy török győzelem. A törököket legutóbb 2012. október 16-án győztük le: a Puskás Ferenc Stadionban Mevlüt Erdinc góljára Koman Vladimir, Szalai Ádám és tizenegyesből Gera Zoltán válaszolt, az Egervári Sándor irányította nemzeti csapat 3–1-re nyert vb-selejtezőn. Azóta egyszer találkozott a két ország csapata, az említett vb-selejtezőnek a 2013 márciusában játszott visszavágóján, amikor Böde Dániel góljával 1–1-es döntetlent értünk el Isztambulban.

Marco Rossi eredetileg 25 játékost hívott be a keretbe a Törökország és az Oroszország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésre. Azóta sérülés, illetve egyéb ok miatt – például a koronavírus miatti óvatosságból – többször is módosult a keret. Kikerültek azok a játékosok, akiknek a környezetében voltak fertőzött személyek. Baráth Botond, Bese Barnabás, Botka Endre, Korhut Mihály, Tamás Krisztián és Gazdag Dániel is kiesett az első névsorból, majd az utólag meghívott játékosok közül Hangya Szilveszter és Bolla Bendegúz is (összesen tehát nyolcan). Ugyanakkor Kecskés Ákos, Holender Filip és Pátkai Máté bekerült a végül 22-esre szűkülő keretbe.    

A magyar válogatott jelenlegi keretéből öten újoncok (még sosem léptek pályára a nemzeti csapatban) – Cseri Tamás, Kecskés Ákos, Schäfer András, Babati Benjámin és Szőke Adrián –, a 32 éves, 27-szeres válogatott Nikolics Nemanja személyében pedig egy visszatérőt is üdvözölhetünk, a Mol Fehérvár csatára két és fél évvel ezelőtt – még a Rossi-éra előtt – volt legutóbb válogatott (2018 márciusában).

A török-magyar Nemzetek Ligája-találkozó 20 óra 45 perctől veszi kezdetét, amelyet az M4 Sport élőben közvetít.


fotó: MTI / Illyés Tibor

közösség

további frisss

lap tetejére