Megszakadt a győzelmi széria

• 2020. március 10., kedd •
Bár hősiesen küzdött, de 6 góllal alulmaradt az SZKKA az esélyesebb Vác ellen.
Megszakadt a győzelmi széria

A Vác kezdte eredményesebben a találkozót és egy röpke pillanattól eltekintve kézben is tartotta az első félidőt. A szombathelyiek csak futottak az eredmény után. 9:10-nél sorozatban 4 gólt hintettek a vendégek, félő volt, hogy ez megroppantja az SZKKA lelkesedését. A szünethez közelítve már 6 gólosra nőtt a váci előny, ám végül 16:20 lett a első félidei állás.


Fordulást követően egy sebességfokozattal feljebb kapcsoltak a Duna-partiak. Hiába bizakodtak a hazai drukkerek, a Vác 10 góllal lépett el vendéglátójától, ekkor már sejthető volt, hogy ez a hajó elment. A végére ugyan 6-ra zárkózott az SZKKA, de csodát már nem tudott tenni. Ennek ellenére győztesként ünnepelte a szombathelyi szurkolótábor a lányokat, akik a vereség dacára megtettek minden tőlük telhetőt ezen a találkozón is.

Hungast Szombathelyi KKA – Váci NKSE 30–36 (16–20)
Szombathely, Haladás Sportcentrum, 500 néző
V.: Felhő F., Öcsi T.

SZKKA: Tomasevics (kapus) – Jovetic 4, Virág 4, Horilszka 3/1, Bandelier 3, Szendrei, Csire 3. Csere: Sipeki (kapus) – Sárosi 1, Mayer Sz. 4, Horváth P. 4, Varga 4.

Vác: Arenhart 1 (kapus) – Diószegi 5, Hámori 3, Helembai 4, Laktos 5, Kácsor 10/1, Radoszavljevics 2. Csere: Bukovszky (kapus) – Kuczora 3/1, Szabó 1, Paróczy 1, Szondi 1. 

 

 

fotó: szombathelyikezilabda.hu

közösség

további frisss

lap tetejére