Megkezdődött a beiratkozás az ELTE SEK-en

• 2020. augusztus 26., szerda •
A járványügyi intézkedéseket betartva hétfőtől teljesítik a hallgatói jogviszony létrejöttéhez szükséges adminisztrációs kötelezettségüket azok, akik bekerültek az ELTE szombathelyi képzéseire.

Az első turnusokba kerültek immár elmondhatják magukról, hogy hivatalosan is az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatói lettek. Az elsőéveseket augusztus 31-től az ELTE szombathelyi hallgatói önkormányzata által szervezett orientációs hét várja, amelyen megismerkedhetnek az egyetemmel, az egyetemi élettel és egymással, hogy zökkenőmentesen kezdhessék meg a szeptember 7-én induló szorgalmi időszakot.  


forrás: ELTE Savaria Egyetemi Központ

közösség

további frisss

lap tetejére