Meggyújtották az első hanukai gyertyát

vaol.hu • 2019. december 23., hétfő •
Megtartotta hanuka ünnepét a Szombathelyi Zsidó Hitközség a Zsidó Kultúra Házában vasárnap - számol be a megyei napilap.
Meggyújtották az első hanukai gyertyát

Márkus Sándor, a hitközség elnöke arról beszélt: bár gyász­évet tartanak a 75 éve kezdődött gettósítás miatt, a hanuka örömünnep, most át kell adni magunkat a vidámságnak.

Az eseményen Nemény András polgármester azt mondta: a gyászév számára olyan, mint egy lassan hömpölygő folyó, ahol az ilyen ünnepek kis szigetek. A hanuka pedig a fény szigete.

75 éve Szombathelyen nem gyúltak fel a fények, akkor a világosság a lelkekben élt. Akik nem tértek vissza, azok fénye pedig csillagként világít az utókornak. Meg kell őrizni ezt a fényt – tette hozzá. László Tibor vallási vezető ismertette az ünnep történelmi vonatkozását, majd áldást mondott, végül a hagyományoknak megfelelően a polgármester meggyújtotta az első gyertyát.

A hanuka a fények ünnepe. A makkabeusoknak a szíriai görögök feletti győzelmére, a jeruzsálemi szentély megtisztítására és újraavatására, valamint a nyolc napon át égő mécses csodájára emlékezik. Ennek emlékére a hanuka első napjától a zsidó családok minden este eggyel több gyertyát gyújtanak meg, olyan helyre teszik őket, ahol hirdethetik az isteni csodát. Végül a Hit Gyülekezetének ifjúsági tagozata adott műsort, majd teával és fánkkal vendégelték meg a résztvevőket.

 

Fotó: szombathely.hu 

közösség

további frisss

lap tetejére