Még mindig népszerű a villamos

SzR-TA • 2016. június 08., szerda •
A Smidt Múzeumban még jegyet is kezelt a kalauz, sőt még csengettek is.
Még mindig népszerű a villamos

Vasárnap már megírtuk, hogy interaktív családi játék, vasútmodellezők bemutatója, helytörténeti érdekességek és villamosos emlékek várták a Smidt Múzeum udvarán álló sárga villamoshoz kilátogató szombathelyieket. 

Smidtné Vinczi Réka múzeumpedagógus a helyszínen elmondta, hogy nagyon érdekli az embereket a villamos és főleg az, hogy miért szüntették meg, illetve lehet-e esetleg újraindítani. 
Ahogy a helytörténeti játékban részt vettek az érdeklődők, láttam, hogy felcsillan a szemük, főleg, ha tudják azonosítani a régi épületeket a maiakkal. Örülnek, ha látják, hogyan változott meg az adott épület – tette hozzá a múzeumpedagógus. 

A kisrákosi Sütő család két tagja komplett modellrendszerrel érkezett és bemutatót is tartott. 
Sütő Zoltán vasútmodellező és édesapja 160 munkaórában, teljesen házilagos, tehát barkács-műhelyi körülmények között készítette el a modellrendszert, mely nagy sikert aratott a villamos szerelmeseinek körében. 

Török Tibor zalaegerszegi földmérő már szombathelyi középiskolai tanulmányai alatt beleszeretett a villamos- és vasútvonalakba.
Az egyik hobbim a volt vasutak és a volt villamosok felkeresése, Többször túráztunk ilyen útvonalakon is, ezért is jöttem el ide is és látogattam ezt meg, ami egyébként nagyon érdekes – mondta el nekünk a fiával érkezett Török Tibor. 

A hétvégi szombathelyi villamos-nap a Smidt Múzeumért Alapítvány és Szombathely Megyei Jogú Város támogatásával jött létre. 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére