Már csak egy vasi csapat maradt

sd • 2020. szeptember 21., hétfő •
A labdarúgó MOL Magyar Kupa 6. fordulójában meggyőző játékot produkálva magabiztos sikert aratott a Haladás a Szegedi VSE vendégeként. A többi, még versenyben lévő megyei gárda azonban búcsúzni kényszerült.
Már csak egy vasi csapat maradt

Már az első félidőben simán 4:0-ra vezethettek volna a vendég zöld-fehérek a csongrádiak ellen, azonban Rácz 22 méteres bombájával és Tóth Barna találatával még csak 2-vel ment a Hali úgy, hogy utóbbi 1 percen belül duplázhatott volna, ha a hazai portás nem véd egy hatalmasat, és 1-2 centi híján Jancsó is feliratkozhatott volna a góllövök közé, ha 19 méteres lökete nem a kapufát találja telibe.
A második félidőben semmit sem kockáztatva annyi energiát vitt a játékba a Szombathely, amennyi feltétlen szükséges volt. A 82. percben a Németh Milán ellen elkövetett 16-oson belüli buktatásáért jogosan megítélt büntetőt Rácz vágta a hálóba, kialakítva ezzel a végeredményt.

- Nagyszerűen, koncentráltan futballoztunk az első félidőben, és két remek gólt szereztünk. Az első különösen szép volt, a második pedig fontos, hogy nyugodtan mehessünk pihenőre. Végig uraltuk a mérkőzést, megérdemelten nyertünk. Az utóbbi időszak viszonylagos sikertelensége után fontos volt, hogy ma továbbjussunk. Pozitívum továbbá, hogy Simon Barnabás személyében újoncot avattunk – gratulálok és sok sikert kívánok neki! - nyilatkozta a lefújást követően a Haladás honlapjának Mátyus János vezetőedző.

Szegedi VSE-Szombathelyi Haladás 0-3 (0-2). -  Mórahalom, 300 néző, Magyar Kupa-mérkőzés, 6. forduló, vezette: Dolnegó.

Haladás: Verpecz (Simon B.) - Tóth D., Kelemen, Devecseri, Németh Milán - Németh Márió, Jancsó, Rácz, Doktorics (Schuszter) - Tóth B. (Tóth M.), Horváth O. Edző: Mátyus János.

A Haladáson kívül még 3 vasi alakulat mérettette meg magát a MOL Magyar Kupa 6. fordulójában, közülük azonban egyiküknek sem sikerült továbbjutni:
Szarvaskend - Csákvár 1:10
Sárvár - Kaposvár 0:3
Király SE - Bicske 2:3


fotó: haladas.hu / Nagy Katalin

közösség

további frisss

lap tetejére