Magyarországon is összejöhet a bűvös V betű: úgy néz ki, kilövőben a gazdaság

penzcentrum.hu, illusztráció: Getty Images • 2020. június 26., péntek •
A V betű második szára elindult és felfelé mutat - mondta el Erdei Zsuzsa, az Erste Bank kisvállalkozói területéért felelős vezető, a bank június 24-i sajtóeseményén. Ahol a szakember többek között beszámolt arról is, hogy sok magyar kisvállalkozás meglehetősen jól tudta kezelni a válságot, főleg azok, akik digitálisan már elég fejlettek voltak. A penzcentrum.hu elemzése.
Magyarországon is összejöhet a bűvös V betű: úgy néz ki, kilövőben a gazdaság

A tavaly júniusi forgalomhoz képest 11 százalékkal növekedett a számlaforgalom azoknál a vállalkozásoknál, akik a banknál vezetik a számlájukat. Ezek már nem pandémiás számok - hangsúlyozta Erdei Zsuzsa, aki amiatt meglehetősen bizakodó az év további részét illetően. Ennek egyik oka, hogy Az Erste Bank adatai szerint a legkisebb cégek forgalma ráadásul még a koronavírus-válság által leginkább érintett ágazatokban is bíztató képet mutat.

A júniusi forgalmi adatok alapján jó esély van arra, hogy a gazdaság gyorsan talpra áll

- fogalmazott a szakember. Ezt mutatja, hogy a készpénzforgalom is jelentősen megugrott a hatodik hónapban, a pénztári befizetések már alig maradnak el a korábbi időszakban mérttől, az ATM készpénzfelvételek pedig 20 százalékkal nagyobbak a korábban regisztráltnál, úgy néz ki, a válság hatására jelentősen emelkedett a nem pénztári készpénzes tranzakciók száma is.

Nyertesek és vesztesek

A szolgáltató szektorban a korlátozások feloldását követő első hónap forgalma 3 százalékos növekedést ért el a járványos időszak előtti év havi átlagához képest. Ezen belül a szállítással, raktározással foglalkozó cégek számlaforgalma 13 százalékkal bővült, az IT-területen működő illetve kommunikációs vállalkozásoké 18 százalékkal gyarapodott, a humán-egészségügyi ellátásban működőké 46 százalékkal emelkedett, az oktatással foglalkozó cégeké pedig 79 százalékkal ugrott meg júniusban. Az ilyen területen működő kisvállalkozások tehát inkább nyertesei voltak a mögöttünk álló időszaknak.

Ezzel szemben a kontaktusok számát csökkenteni hivatott korlátozásokat leginkább megsínylő területek közül az ingatlanügyletekkel foglalkozó mikrovállalkozások számlaforgalma 19 százalékkal csökkent, a szálláshely szolgáltatásban illetve a vendéglátásban működőké 23 százalékkal, a művészeti területen és a szórakoztatóiparban tevékenykedő, valamint a szabadidős tevékenységgel foglalkozó kisvállalkozók forgalma pedig júniusban 33 százalékkal maradt el a járványhelyzetet megelőző 12 hónap átlagától.

De a veszteseknél nagyobb arányú visszaesésre számítottam, mint amit a számok mutatnak

- mondta el a vezető, aki hozzátette, a hazai szálláshelyek az elkövetkezendő időben nyertesei lesznek a pandémiás helyzetnek abból a szempontból, hogy sokan belföldön fogják eltölteni a szabadságukat.

A jelenlegi helyzetben a túlélés záloga az alkalmazkodás. Azt látjuk, hogy a kisvállalkozók sok esetben jobban idomultak a megváltozott körülményekhez, mint a nagyobb cégek. A krízisből így a mikrovállalkozások megerősödve jöhetnek ki
- tette hozzá a szakember, aki ismertette, a forgalmi adatok alapján a magyarországi kisvállalkozásokat három csoportra lehet osztani:

A legkisebb cégek egy része előnybe tudott kerülni a krízisben, mert az átlagnál versenyképesebb, olyan digitális megoldása van, amelyre van kereslet, vagy képes az interneten hatékonyan értékesíteni a termékeit. Erre példa az IT-kommunikációs szektor, vagy az oktatás területén működő vállalkozások körében mért forgalomnövekedés.

A második szegmensbe azok tartoznak, melyek megérezték a válságot, de van elég tartalékuk ahhoz, hogy a fizetési moratóriummal és az egyéb kormányzati intézkedésekkel menedzseljék a helyzetüket.
A harmadik csoportba sorolt cégek szenvedték meg leginkább a gazdaság részleges leállását, jellemzően ezek turisztikai, vendéglátó, művészeti, szórakoztató vagy rendezvényszervező vállalkozások, de például a szépségszalonok, fitnesz termek üzemeltetői sem tudtak dolgozni. 

Moratórium számokban

Az állami programok, így például a fizetési moratórium nagy segítséget jelent a kisvállalkozások számára. Az Erste Bank kisvállalkozó ügyfelei eseti törlesztéses hiteleinek teljes összegét moratórium alá vonta, így biztosítva, hogy sem tőkét, sem kamatot ne kelljen fizetniük év végéig. A május végi adatok alapján ezen hitelügyleteknél a kisvállalkozások közel 30 százaléka választotta azt, hogy inkább tovább fizeti a tartozást, ne húzódjon el annak visszafizetése.

A folyószámlahiteleknél az ügyletek 68 százalékát érintette a fizetési moratórium. Május végéig a folyószámlahitellel rendelkező ügyfelek 40 százaléka választotta azt, hogy inkább tovább fizet. A keleti régiókban léptek ki a legtöbben (44 százalék) a moratóriumból, míg a 20 millió forint alatti éves forgalmú cégek körében közel 20 százalékkal többen választották a további fizetést.

A mikrovállalkozások körében népszerűek az állami hitelprogramok is. Szinte minden ágazat részéről óriási az érdeklődés az NHP Hajrá iránt, melynél a kisvállalkozók körében egyelőre a beruházási cél a legnépszerűbb. Az olcsó, legfeljebb 2,5 százalékos kamaton kínált fedezet nélkül adható hitel, egy sor olyan vállalkozás számára különösen vonzó, mely már régóta fejlesztést tervezett, de eddig a kedvező finanszírozásra várt.

Az új Széchenyi Kártya konstrukciók esetében a Munkahely Megtartó Hitel, a Folyószámlahitel Plusz, valamint Likviditási Hitel egyaránt nagy segítséget jelent a mikro- és kisvállalkozások számára a jelenlegi, átmeneti piaci helyzetben a működési- és a bérköltség finanszírozásában. Ezek a források a kisebb vállalkozásoknak is valódi támogatást jelentenek, hiszen például az átlagos hitelösszeg a Széchenyi Kártya Folyószámlahitel esetében az Ersténél 9 millió forint. A bank eddigi tapasztalatai szerint az ügyfelek elsősorban a folyószámlahiteleket keresik. Az új Széchenyi Kártya konstrukciók felől érdeklődő kisvállalkozók 49 százaléka a keleti országrészben működik, míg 46 százalék a nyugatiban. 

Az Erste Bank az állami programok mellett saját eszközeivel, kedvezményes számla- és hitelkonstrukciókkal, valamint az üzlet fejlesztését segítő szolgáltatásaival is támogatja a vállalkozók pandémiás helyzetet követő újraindulását - hangzott el a tájékoztatón.

közösség

további frisss

lap tetejére