Magyarország jobb helyzetben lehet a halálozás tekintetében, mint gondolták

• 2021. május 08., szombat •
A Washingtoni Egyetem tanulmánya szerint a halálozást inkább úgy kellene számolni, ahogy a magyar statisztika is teszi.
Magyarország jobb helyzetben lehet a halálozás tekintetében, mint gondolták

A koronavírushoz köthető halálesetek száma megközelíti a 7 milliót, ami több mint kétszerese a regisztrált összesítésben kimutatott 3,25 millió halálesetnek világszerte – ezt állapította meg a Washingtoni Egyetem tanulmánya, írja az Index. Hangsúlyozták:

Magyarországon viszonylag kicsi az eltérés a halálesetek regisztrált és becsült száma között.

A lap arról ír, hogy egy most publikált tanulmány szerzői szerint az Egyesült Államokban eddig már több mint 900 ezren haltak meg a járvány következtében, ami 57 százalékkal magasabb a hivatalos adatoknál. A Washingtoni Egyetem Egészségügyi Mérési és Értékelési Intézetének kutatói 2020 márciusától 2021. május 3-ig vizsgálták a többlethalálozást.

Hol haltak meg a legtöbben a járvány következtében?

Oroszországban például ötször nagyobb a koronavírus áldozatainak száma a hivatalosnál, Japánban tízszeres, Egyiptomban több mint tizenkétszeres az eltérés, írja az Index. „Az elemzés azt mutatja, hogy a világjárvány során milyen nagy kihívást jelent a Covid-halálesetek pontos nyomon követése.

A Covid teljes halálozási arányával rávilágítunk arra, hogy a koronavírus hatása mennyivel nagyobb volt és lesz a jövőben is”

– mondta Dr. Christopher Murray, a kutatóintézet vezetője. A többlethalálozást egyébként különböző hivatalos források, továbbá különböző helyszíneken készült tudományos tanulmányok alapján számították ki.

A Washingtoni Egyetem másik táblázatában a 100 ezer lakosra kivetített regisztrált és valós elhalálozási rátát hasonlítják össze – szintén az első húsz ország esetében – közölte az Index. Ebből a táblázatból az látszik például, hogy Fehéroroszországban a hivatalos adatok szerint 100 ezer lakosból 27-en haltak meg a koronavírus szövődményeiben. A Washingtoni Egyetem adatai szerint azonban a tényleges szám 460, azaz 100 ezer lakosra kivetítve tizenhétszer nagyobb az eltérés a regisztrált és becsült adatok között. Ez az eltérés, azaz szorzó Azerbajdzsán és Kazahsztán esetében 14,5, Albánia esetében 6, Oroszország esetében megint csak több mint 5, Ukrajna és Románia esetében pedig 3.

Magyar helyzetkép

A mortalitási ráta hivatalos és becsült adatai között Magyarországon a legkisebb az eltérés, írják, ahol a szorzó csupán 1,3. Ez azt jelenti, hogy a Washingtoni Egyetem tanulmánya szerint 34 százalékkal nagyobb az elhalálozási arány a hivatalosnál. Ezzel a számítással

Magyarország a dobogós helyezésről lecsúszott a 16. pozícióra.

Az Index leszögezte: a hivatalos adatok sok más országnál jobban tükrözik a valóságot.

Többen haltak meg a hivatalos statisztikánál

A szakértők egyetértenek abban, hogy a koronavírushoz köthető halálesetekről szóló hivatalos jelentések alulbecsülik a járvány halálos áldozatainak valós számát. A hivatalos adatoknál harmincszor több lehet a Covid-fertőzött.

Egyes országokban csak a kórházakban bekövetkezett haláleseteket regisztrálják,

vagy csak azokat, amikor a betegről bebizonyosodik, hogy fertőzött. Sok országban – például Indiában – emellett az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés sem megfelelő.

Az Index azt írja, sokan üdvözölték a Washingtoni Egyetem tanulmányát. Fontosnak nevezték a kutatók erőfeszítéseit egy globális modell létrehozására, kivált azokban az országokban, ahol kevés a fertőzött. Itt a valódi halálozási arány nagyobb a hivatalosnál, ami azt jelezheti, hogy a vírus szélesebb körben terjed, mint gondolták.


Forrás: mandiner.hu
Fotó: MTI/Rosta Tibor

közösség

további frisss

lap tetejére