Lelkiállapotunkról az illatunk is árulkodik

frisss.hu forrás: hazipatika.hu • 2016. április 25., hétfő •
Egy friss tanulmány szerint javul a kedvünk, ha megszagolunk egy boldog embert. Gondolta volna?
Lelkiállapotunkról az illatunk is árulkodik

A különös kutatást a Psychological Science nevű szaklap publikálta. A résztvevők különböző emberek izzadtságát szagolták meg és meglepő módon az összes alany átvette az adott izzadtság gazdájának a hangulatát. A meglepő eredmény hátterében a kémia áll, ugyanis az érzelmeink az illatok segítségével képesek a kommunikációra. A szaglórendszerünk igencsak összetett, olyan dolgok is megállapíthatóak vele, amelyekről nem is gondolnánk.

Megérzi az érzelmeket

A kutatók szerint az érzelem-átvételen túl meg is érezhetjük a különböző lelkiállapotokat (például a félelmet, undort, szexuális izgatottságot). A szaglásunk rávezet arra, hogy mi játszódik le éppen a környezetünkben lévő emberekben, annak ellenére is, hogy ez nem mindig tudatosul bennünk.

Árulkodik az egészségi állapotunkról

A Chicago-i egyetem tanulmánya szerint a szaglásunk egészségügyi állapotunkat is tükrözi. A kutatás szerint a rossz szaglás egy közelgő betegség jele is lehet. Ha ez az érzékünk elveszik, akkor lehet, hogy valamilyen sejtproblémánk van, amely az életünket is megrövidítheti.

Elindíthat egy kapcsolatot

Ha valakivel csókolózunk, akkor orrunk beszívja a partnerünk illatát, majd elemzi azt. Egy másik, svájci kutatók által készített tanulmány szerint a nők azokhoz a férfiakhoz vonzódnak a legjobban, akiknek mások az immunitásgénjeik, mint nekik. Amennyiben nők és férfiak esetén különböznek ezek a gének, akkor a születendő gyermekek egészségesebbek lesznek. Talán ezért van az is, hogy bizonyos első csókok igencsak mély nyomot hagynak bennünk, egyesekre pedig nem is emlékszünk, hiszen nem voltak jelentősek.

Emlékeztet

A kutatók a hosszú-távú memóriánkkal is párhuzamba hoznák orrunk működését. Gondoljunk csak bele, hányszor előfordul, amikor egy-egy illatról gyermekkori pillanataink jutnak eszünkbe. Ezen felül bizonyos illatok elősegítik az új emlékeink bevésődését is. A northrumbiai kutatók szerint különösen a rozmaring illat serkenti az emlékezőtehetségünket.

Nagy szerepet játszik az evésben is

Az ízek érzékelésében nagy szerepet játszik a szaglásunk. Biztosan sokaknak ismerős az érzés, amikor éppen meg vagyunk fázva és eldugul az orrunk, ilyenkor kevésbé érezzük az ízeket. Az ételek textúráján és hőmérsékletén kívül a legtöbb tényező a szaglásunkhoz köthető az ízlelés során.

közösség

további frisss

lap tetejére