Küszöbön az érettségi – így készül az ezerfős Bolyai

Haitzmann Ágnes • 2021. április 14., szerda •
Későbbre tolták a reggeli kezdési időpontot, eltörölték a szóbelit, és be kell tartani a járványügyi szabályokat. Nincsenek könnyű helyzetben az érettségizők, de más is fáj nekik: régóta nem találkozhatnak egymással, elmaradt a szalagavató, és halasztják a ballagást is. Papp Tiborral, az ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium igazgatójával beszélgettünk az idei érettségiről, és arról, hogy hogyan készül a tanév fennmaradó részére egy olyan intézmény, ahol 12 évfolyamon több mint ezer diák tanul.
Küszöbön az érettségi – így készül az ezerfős Bolyai

Mennyiben más most a szabályozás, mint tavaly?

Sok tekintetben hasonlít a 2020-as május-júniusi érettségi-időszakhoz a mostani, azonban több eltérés is van. Azonosság, hogy idén is csak írásbeli érettségik lesznek, eltörölték a szóbeli érettségi vizsgákat.

Eltérés a tavalyi szabályokhoz képest, hogy most lehetnek előrehozott érettségi vizsgák, 2020-as tavaszi érettségi vizsgaidőszakában ilyen nem volt.

Ez azt jelenti, hogy a 10-11. évfolyamos diákok is tehetnek érettségi vizsgát például idegen nyelvből, informatikából, földrajzból, ők már éppen ezekben a napokban teszik le az osztályozó vizsgáikat, erre azért van szükség, hogy érettségi vizsgára bocsáthatóak legyenek. Szintén eltérés a tavalyi szabályokhoz képest, hogy amíg 2020-ban testnevelésből két szóbeli tételt húztak a diákok, addig idén a gyakorlati vizsgarészt is megtartjuk mind közép-, mind emelt szinten, úszás és küzdősportok nélkül.

Eltörölték a szóbeli érettségit, mégis lesz, aki szóbelizhet? Pontosan kik?

Olyanok tesznek szóbeli vizsgát, akik olyan tantárgyból vizsgáznak, melyből nincs írásbeli vizsgarész. Kevés ilyen tantárgy van, de ilyen például a hittan. Olyanok is szóbelizhetnek, akik valamilyen szakértői vélemény és igazgatói határozat alapján mentesülnek az írásbeli vizsgák alól, ilyen minden évben előfordul. Az érintettek két szóbeli vizsgarésszel teljesítik az érettségit. A jelenlegi jogszabály lehetőséget ad továbbá azoknak is szóbelizni, akiknek nagyon gyengén sikerül az írásbelije, 12 és 25 százalék között teljesítenek, ők javíthatnak szóbeli vizsgarésszel. A Bolyaiban ez nem jellemző, de a jogszabály megengedi, mert lehetnek olyanok, akik szóban sokkal jobban tudnak teljesíteni.

Hány diákot érint az idei érettségi, és volt-e, aki visszamondta a vizsgát?

A végzős évfolyamunk 100 fő, ugyanakkor közel 80 fő tesz előrehozott érettségi vizsgát, így összesen 180 diákunk érintett most.

Jelen pillanatban még nem tudok olyan esetről, hogy valaki nem szeretne részt venni az érettségi vizsgán, de előfordulhat persze. Minden következmény nélkül bárki visszaléphet most.

Szervezésben, előkészületekben mi változik a korábbiakhoz képest az iskolában?

A járványügyi szabályok továbbra is érvényben vannak, ebben nincs változás a tavalyi érettségi vizsgákhoz képest. Csak lázmérés után jöhetnek be a diákok az épületbe. Tíz érettségiző lehet egy teremben, maszkot kell viselni a vizsga megkezdéséig, később már nem kötelező, a felügyelő tanároknak azonban a vizsga alatt is az. Kézfertőtlenítőt kell használni, a dolgozatokat írásbeli előtt is, után is elzárjuk 24 órára. A helyiségekben két vizsga között szigorúan fertőtlenítünk. Fontos tudni, hogy változik a vizsgák reggeli kezdési időpontja. Azért, hogy a fiatalok elkerüljék a tumultust a tömegközlekedési eszközökön,

az első héten a fő érettségi tárgyaknál, nem 8, hanem 9 órakor kezdődnek a vizsgák.

Nagyon fontos, minden diáknak üzenem, hogy a behívót mindenképp nézzék meg. A vizsga előtt fél órával meg kell jelenni a vizsgáztató intézményben, ezt is jogszabály írja elő. Ez emelt szinten különösen lényeges, hiszen igazolni kell a személyazonosságot, ráadásul sokan nem a saját iskolájukban írják a vizsgát, tehát ismeretlen helyen kell eligazodniuk.

Mit tapasztal, milyen arányban oltatják be magukat az iskola tanárai?

Hivatalos adatom erről nincs, mert nem kellett az igazgató felé jelezni, ha valaki kérte az oltást. Mi mindenkinek felhívtuk a figyelmét ennek a fontosságára, és tudomásom szerint

a mi intézményünkben nagyon magas arányban kérték a kollégák az oltást.

Hogyan érinti az érettségi-időszak az alsóbb évfolyamokat?

Az érettségiszünet mindenkit érint az iskolában, hiszen az épületben csendnek és rendnek kell a vizsgák alatt lennie. Ilyenkor élménynapokat szoktunk tartani, amit idén úgy oldunk meg, hogy rövidebbre vesszük, és online tartjuk meg. Az elmúlt időszakban nagy örömünkre megszaporodtak azok az online lehetőségek – múzeumpedagógiai programok, színházi előadások –, amelyek lekötik a gyerekeket, most az érettségi ideje alatt ezekbe kapcsolódnak be a diákok. Szintén ilyenkor van az ideje nálunk a tehetségnapoknak: ezt azt jelenti, hogy bolyais öregdiákokat kérünk fel arra, hogy beszéljenek az egyetemi éveikről, választott pályájukról, nehézségekről és a munkájuk előnyös oldaláról.  Ez egyfajta pályaorientáció is, ami azért is jó, mert a volt diákjaink be tudják mutatni, hogy ebből az intézményből hová jutottak el, mivel foglalkoznak. Az online világ előnye, hogy nem kell hazautazni Szombathelyre, így most több külföldön élő volt diákunk is előad. Hozzáteszem, hogy azoknak a szülőknek, akik nem tudják megoldani kisebb gyermekük otthoni felügyeletét ezekre a napokra, felajánljuk az iskolai felügyeletet.

Az érettségi május 3-án kezdődik, de jövő héten már érkeznek a felső tagozatos általános iskolások. Erre hogyan készül az intézmény?

Hetek óta zajlik az iskola fertőtlenítése, a munka finisében vagyunk. A digitális tanrend idejét kihasználtunk: tetőtéri ablakokat cseréltünk, osztálytermet festettünk, és más felújítási munkákat is elvégeztünk. Készülnek a pedagógusaink, és folynak a szervezési munkák is, már készül a reggeli lázmérés beosztása, és még sorolhatnám a teendőket. A héten a szülőket is tájékoztattam a változásokról: az első nyolc évfolyam diákjainak április 19-én, a 9-11. évfolyam között tanulóknak pedig május 10-én kezdődik meg a jelenléti oktatás. (Az interjú megjelenése után közzétett intézkedések szerint csak az alsó tagozatosok kezdik meg április 19-én az iskolát, míg a felsősök május 10-én mennek iskolába. - a szerk.) Ezen a héten mindhárom 12. osztálynál bekapcsolódtam az online osztályfőnöki órába is, és a végzősök kérdéseket tehettek fel.

A vizsgákon kívül nagyon érdekelte még őket a ballagás…

sajnos ez az az évfolyam, amelynek szalagavatót sem tudtunk tartani, csak szalagtűzést, vendégek nélkül. A ballagás sem lesz másképp, de júniusban, az érettségi bizonyítvány kézhezvételekor mégiscsak tartunk számukra ballagást, ebben már van gyakorlatunk, tavaly is így volt.

közösség

további frisss

lap tetejére