Kreatív kihívás betűkkel és számokkal

Szponzorált tartalom (x) • 2021. május 13., csütörtök •
Néha nehéz kreatívnak lenni. Ez főleg akkor okoz gondot, ha egy amúgy kreatív szakmában dolgozunk, például grafikusként. Van egy kihívás, amit minden évben megrendeznek 2014 óta. A projekt a 36 Days Of Type Challenge névre hallgat, és minden év elején az Instagramon rendezik meg. A következőkben a Szoftver.hu segítségével mutatjuk be a kihívást.
Kreatív kihívás betűkkel és számokkal

A kihívás története

Először 2014-ben rendezte meg két brazil grafikus, először csak a saját szórakoztatásukra, saját kreativitásuk kibontakoztatásához. Az ötlet annyira jónak bizonyult, hogy évről évre egyre többen csatlakoznak a kihíváshoz. Idén április 5 és május 10 között került megrendezésre a kihívás.

A kihívás célja

A kihívást olyan kreatív grafikusoknak, illusztrátoroknak találták ki, akik kicsit kiszakadnának a hétköznapokból. A projektben bárki részt vehet, csupán fel kell tölteni a műveket az Instagramra és ellátni a megfelelő hashtaggel. Ezzel máris csatlakoztunk a kihíváshoz, és a hashtag alatt látjuk a többi munkát.

A kihívásban minden nap egy-egy betűt vagy számot kell minél kreatívabban megjeleníteni a saját stílusunkban. Ezt megtehetjük grafikai programokkal, de akár fizikálisan is megjeleníthetjük azokat. Első nap az A betűvel kezdődik a kihívás, az utolsó, 36. napon pedig a 9-es számot kell kreatívan megjeleníteni.

Ötletes megoldások

Minden évben több ötletes megoldás is érkezik a kihívásra. A Szoftver.hu külön cikkben foglalkozik az egyik indulóval, Mel Edwards-szal, aki Wes Anderson stílusában készítette el a munkáit. Ő például papírral dolgozott, és mindegy egyes karakter, amit elkészített, egy-egy híres momentumot ábrázol. A H betű például a Grand Budapest Hotel hoteljét ábrázolja.

Általában minden évben vegyesen érkeznek művek digitális alkotásokra és fizikai művekre egyaránt. A színek és formák kimeríthetetlen tárházát mutatják be a projektben résztvevők. Van, aki a színekkel játszik, van, aki geometrikus formákkal. Van olyan, aki kiviszi a természetbe a művet, volt olyan mű, ahol meghímezték az adott karaktert.

A projekt partnerei

Ma már a projekt annyira kinőtte magát, hogy különböző külső partnerek támogatását is élvezik a szervezők és résztvevők.

Az egyik nagy partnerük a Fontself. A Fontself számít a projekt hivatalos szponzorának, a kihívásban résztvevőknek 10% kedvezményt biztosítanak. A program segítségével saját betűtípust hozhatunk létre, amit aztán könnyedén letölthetünk a számítógépünkre.

A másik nagyvállalat, amelyikkel együttműködnek, az Adobe. A grafikai szoftvereiről híres cég a kihívás díjazásában vesz részt. A projekt végén egy szakmai zsűri kiválaszt 6 szerencsést, akik egy éves Creative Cloud előfizetést nyernek.

közösség

további frisss

lap tetejére