Közgyűlésre hangolódva

frisss • 2020. február 25., kedd •
Hétfőn ült össze a Gazdasági és Jogi Bizottság, tagjai 13 napirendi pontot tárgyaltak nyílt, egyet pedig zárt ülés keretében.
Közgyűlésre hangolódva

A 2020. évi városi költségvetési tervezetet komolyabb pengeváltások nélkül javasolta elfogadásra a bizottság a közgyűlésnek. Az önkormányzati rendeletekkel kapcsolatos döntések megvitatása során György Gábor azt kezdeményezte, vizsgálja meg az önkormányzat annak lehetőségét, hogyan lehetne oltalom alá helyezni a herényi Béke tér több mint száz éves fáit.

A közösségi bérlakás rendszerrel összefüggésben Takátsné Tenki Mária túlzottnak érezte az erre szánt 50 millió forintot. Azt javasolta, minősítsék ezt egy pilot programnak, amihez most kezdésként rendeljenek csak 20 millió forintot, a többit pedig fordítsák az önkormányzati tulajdonú bérlakások felújítására. Abban mindenki egyetértett, hogy így vagy úgy, de szükség van bérlakásokra, ugyanis jelen pillanatban is mintegy 100 család van várólistán - ezt Károlyi Ákos jegyző mondta, aki hangsúlyozta: az elmúlt években sem pénzügyi akadályai voltak elsősorban a bérlakásrendszer bővítésének, sokkal inkább a SZOVÁ-nak nem volt elég kapacitása a meglévő lakások gyors ütemű felújítására. Végül Takátsné Tenki Mária felvetését leszavazták a bizottság tagjai és helyben hagyták az eredeti javaslatot.

A 6-os napirendi pont - önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságokkal kapcsolatos döntések, köztük a Médiaközpont ügye - a vártnál sokkal kevesebb ingert váltott ki a résztvevőkből, azonban nem sokkal később a Polgármesteri Hivatal törvényességi és hatósági munkájának vonatkozásában Marton Zsoltból csak kibújt egy kérdés a 6-os napirendi pontot illetően - micsoda véletlen, épp akkor, amikor betoppant az ülésterembe Molnár Miklós -, de arra a legkevésbé sem számított a hallgatóság, hogy Marton sérelmezi majd a FEB-vizsgálati eljárást. Merthogy ez történt. Azt kifogásolta, hogy miért nem tudta széleskörűen feltárni a Médiaközpont felügyelő bizottsága a kialakult helyzetet, hovatovább miért nem alkalmaztak külsős jogászt a visszaélésekkel kapcsolatos vizsgálatok során. Mindazonáltal teljesen érthető, hogy az ügyvezető egyre kevésbé érezte jól magát, tekintettel arra, rohamosan csökkent a FEB és Halmágyi közti bizalom mértéke - Marton szerint. Mindezt még megfejelte azzal is, hogy amúgy az ügyvezetőnek nincs igazmondási kötelezettsége. Micsoda jellemes gondolatok.

A helyzet viszont az, hogy e patyolatfehér ügyvezető ellen információink szerint a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság elrendelte a nyomozást. 

közösség

további frisss

lap tetejére