Kötélugrók versenyeznek a Sugár úton

SzR-TA • 2015. november 21., szombat •
Páros kötélugró versenyt rendez a Szombathelyi Kötélugró Klub. A nemzetközi sportesemény 14 órakor kezdődik a Sugár úti kiscsarnokban.
Kötélugrók versenyeznek a Sugár úton

Füle Magdolna főszervezőtől megtudtuk, hogy a meghívásos nemzetközi verseny elsősorban az utánpótlás számára kínál bizonyítási lehetőséget.

A látványos sporteseményen a mini (7 évesek) korcsoporttól egészen a felnőttekig (18+) hat korosztályban, összesen ötvenegy páros méri össze tudását. A kisebbek (mini és a 2 gyermek korosztályban) 2 gyorsasági számban, fél perc futásban és fél perc duplázásban versenyeznek, és ezt mindketten bemutatják cserével. Az idősebbeknél a fél perc gyorsasági után 3 perces állóképességi szám következik. Itt másfél-másfél percig az egyik, illetve a másik versenyző fut. Emellett minden páros egy szabadon választott gyakorlatot is bemutat.   

A Volvo Alpok páros kötélugró versenyen a szombathelyi Kötélugró Klub legjobbjai esélyesként lépnek a nagyérdemű elé, de a magyarok mellett a cseh fiatalok is megmérettetik magukat. 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére