Korszerű egészségház épül Bucsuban - állami támogatásból fejlődik a település

há • 2021. október 24., vasárnap •
Már állnak a falak, és a tetőszerkezet ácsmunkáit végzik az új bucsui egészségházon, amely jövő tavaszra készül el. Az építkezés a régi iskola előtti telken folyik, ahol további tervei vannak az önkormányzatnak
Korszerű egészségház épül Bucsuban - állami támogatásból fejlődik a település

Gál Sándor polgármester a helyszínen ismertette az éppen zajló beruházás részleteit. Mint mondta, az építkezés fedezetét, mintegy 100 millió forintot a Magyar Falu Programon nyerte el a település. - Háromfunkciós lesz a most épülő, több mint 120 négyzetméteres egészségház, hiszen a gyermek és felnőtt háziorvosi szolgálat, a védőnői szolgálat, illetve a fogászati ellátás is itt, egy helyen lesz elérhető. Nagy szükség volt a fejlesztésre, hiszen a régi helyszínen kis alapterületen, kevésbé korszerű körülmények között folyik a munka - mondta a polgármester.
Az egészségház a régi iskola udvarára tervezett fejlesztésnek csak az első üteme. - Ide álmodtuk meg a leendő bölcsődét, erre 172 millió forintot nyert Bucsu község, és további tervünk egy részben nyitott, fedett közösségi tér, szintén a régi iskola udvarán - tudtuk meg Gál Sándortól, aki köszönetét fejezte ki dr. Hende Csaba országgyűlési képviselőnek a támogatásokért folytatott lobbiért.

- Évtizedes mulasztásokat kell pótolni a kistelepüléseinken, így Bucsuban is, de a magyar gazdaság jó helyzete és a kormány elkötelezettsége a vidéken élők számára lehetővé teszi, hogy támogassuk a korábban elképzelhetetlen fejlesztéseket. A cél ugyanis az, hogy a falvakban élők életminősége is javuljon, legyen akármilyen kis lélekszámú az adott település - mondta dr. Hende Csaba. Hozzátette, a 600 fős Bucsuba közel egymilliárdos fejlesztési forrás érkezett az elmúlt években, amit meg is érdemelnek az itt élők.

Bucsu látványos fejlődésen ment keresztül az utóbbi időben. Nemrég 4,7 kilométer hosszban felújították a falu főútját, ennek 552 millió forintos költsége volt, amelyet ugyancsak a Magyar Falu Program támogatott. Küszöbön áll a játszótér felújítása is, illetve a bolt mögötti területen fitneszpark is létesül. A sportpályán szintén fejlesztések zajlanak, az öltözők után most egy pavilon épül. Gál Sándor megemlítette továbbá, hogy a ravatalozón meghosszabbítják az épület tetőszerkezetét.

közösség

további frisss

lap tetejére