Kormányinfó: Zárt térben kötelező lesz a maszkviselés

• 2021. november 18., csütörtök •
Negyedik hullám, járványügyi szigorítások, benzinár – ezekről esett szó a november 18-i kormányinfón.
Kormányinfó: Zárt térben kötelező lesz a maszkviselés

November 18-án, csütörtökön rendhagyó időpontban, délután került sor a kormányinfóra, amelyen Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra tájékoztatta a sajtót a kormány legfrissebb döntéseiről.

Közel a negyedik hullám tetőzése

Gulyás Gergely először is ismertette a járvánnyal kapcsolatos adatokat. Elmondta: meghalt 131, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 10 767 koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon. Eddig 6 013 007 embert oltottak be, közülük 5 784 958-an a második, 1 millió 714 ezren pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták.

Mint fogalmazott: közel a negyedik hullám tetőzése, akár már egy-két héten belül sor kerülhet erre. A kormány mindenkinek javasolja a harmadik oltás felvételét. Arra biztatott mindenkit: hat hónap után lehetőleg mindenki vegye fel az emlékeztető, harmadik dózist. Figyelmeztetett: ha nem élnek az emberek az oltással, újabb és újabb járványhullámokra kell számítani.

Újra jön a maszkviselés

A miniszter bejelentette: csak védettségi igazolvánnyal lehet az 500 főnél nagyobb rendezvényeket látogatni. Emellett Kötelező lesz a harmadik oltás az egészségügyben, valamint visszatér a kötelező maszkviselés zárt terekben.

A kötelező maszkviselés péntek éjféltől lép életbe”

Gulyás Gergely emlékeztetett: jövő héten oltási akcióhetet tartanak az átoltottság növelés érdekében. Ezen a héten az összes kórházban, 101 intézményben adnak első, második és harmadik oltást is, nem kell regisztrálni, időpontot foglalni. A miniszter tájékoztatása szerint 9,7 millió oltás áll rendelkezésre.

 

Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

közösség

további frisss

lap tetejére