Matteo Bruni nem tért ki arra, milyen vizsgálatokat végeznek, és azt sem tudni, ezek mennyi időt vesznek igénybe - írja az Index.
A 86 éves egyházfőt a Vatikántól nem messze lévő Gemelli klinikára szállították, ahol 2021-ben vastagbélszűkület miatt is műtötték.
Ferenc pápa több mint egy éve térdproblémákkal küzd, és bár emiatt többször jelent meg kerekesszékben a nyilvánosság előtt, mind ez idáig nem egyezett bele a műtétbe. Az elutasítást azzal indokolta, hogy szervezete nem reagált jól az altatásra a korábbi műtét idején.
A pápa december elmondta, hogy már előkészítette lemondólevelét arra az esetre, ha egészségügyi okok miatt többé nem lenne képes ellátni feladatait.
Hamarosan Magyarországra érkezik
Ferenc pápa április 28-án érkezik Rómából Magyarországra, ahol három napig vendégeskedik. A hivatalos program szerint a pápát április 28-án, pénteken délelőtt, kora délután fogadja majd Novák Katalin és Orbán Viktor.
A szentatya aznap a Karmelita kolostorban és a Szent István-bazilikában, szombaton az Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban és a Papp László Budapest Sportarénában, az utolsó napon pedig a délelőtti, Kossuth Lajos téri szentmisét, homíliát követően a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karán mond beszédet.
A katolikus egyházfő legutóbb 2021 szeptemberében, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából járt Magyarországon.
(Borítókép: Ferenc pápa 2023. március 17-én Rómában. Fotó: Franco Origlia / Getty Images)
Forrás: index.hu