Kivégezték a Médiaközpontot

sd • 2021. február 26., péntek •
Értesüléseink szerint csütörtökön 10 embernek köszönték meg a munkáját, amivel a balliberális városvezetés gyakorlatilag lehetetlenné tette a cég további működését.
Kivégezték a Médiaközpontot

"Két éve kezdődött a Médiaközpont hanyatlása. Nemény András polgármester kiválasztott igazgatói bizonyították alkalmatlanságukat. A tegnapi napon közel a dolgozói létszám felét elbocsátották (lemészárolták). 'Senkit nem küldünk el a pándémia alatt' - mondta Nemény András polgármester még tavaly. Nagyon sajnálom a történteket, és együttérzek az elküldött dolgozókkal. Remélem, mindenki talál egy nyitott ajtót, és nyugodtabb hétköznapok  következnek a két év szorongás és frusztráció után" - írta közösségi posztjában Horváth Gábor önkormányzati képviselő, a Médiaközpont felügyelőbizottságának (FEB) tagja, aki csak utólag értesült az intézményben történtekről. Pedig a döntést megelőzően egyeztetni kellett volna a Médiaközpont vezetőségének a FEB-bel, és csak azután jelenthették volna be a munkaerőállományban bekövetkező változásokat.

Pokoli napot éltek meg az intézmény dolgozói csütörtökön, akik

egyesével járultak az elé a "kivégzőosztag" elé, amelynek tagjai ismertették az "ítéleteket".

A kivégzőosztag az ügyvezető igazgatóból, a hírigazgatóból és egy ügyvédből állt. Halkan megjegyezzük, a hírigazgató sem tegnap kezdte a szakmát, így cinkosként közrejátszott egy olyan "mészárlásban", amelynek során mások mellett azoknak a kollégáinak is ajtót mutatott, akikkel hosszú éveket húzott le a Médiaközpontban rengeteg mindent megélve és átélve. A túlélési ösztön azonban erősebbnek bizonyult a tisztességnél, amivel voltaképpen tökéletesen beleillik a baloldali városvezetési struktúrába. De hogy fog ezután a "megmaradtak" szemébe nézni...? És hogyan néz ezeknek az embereknek a szemébe a városvezetés?  

Értesüléseink szerint

alig maradt olyan ember, akit 8 órában foglalkoztat hátralevő idejében a Médiaközpont.

Hogy miért hátralevő? Információink szerint csak a nemrég beharangozott uniós projektnek köszönhetően nem zárt be teljesen a cég, ezért még pár hónapig lélegeztetőgépen szenvedhet a Médiaközpont és szakadhatnak szét azok, akik aláírták új, megalázó szerződésüket. Fizikai képtelenség, hogy a megmaradt maroknyi csapat el tudja látni a feladatokat, vagy ha mégis, annak komoly egészségügyi kockázatai lehetnek a jövőben a kollégákra nézve.

Lovass Tibor 2014 őszétől 2019 februárjáig vezette az intézményt remek légkört teremtve a munkavállalók körében,

nem mellékesen példaértékű volt az 5 év során a Médiaközpont gazdálkodása is.

Aztán elkövetkezett 2019. február 28., és vele a cég teljes amortizációja. Neményék ekkor kerültek többségbe a közgyűlésben, és első döntésük a Médiaközpont szétverése volt - csak azért, hogy az októberi önkormányzati választások során megszerezzék a hatalmat. A fékevesztett költekezést feljelentés követte, Halmágyi Miklóst sikkasztás vádjával vonták felelősségre, de addigra már kongott a kassza. Aztán Török Tibor nyakába sózták az intézmény vezetését. Majd jött 2020 októbere és vele Némethy Mária, aki - ahogy a mellékelt ábra mutatja - rohamtempóban bebizonyította, hogy nem ért a cégvezetéshez. A most regnáló Horváth Zoltánról is kiderült, hogy bábnak tökéletes, azonban a tegnap történtek fényében lobbiereje és a Médiaközpont munkatársainak megmentéséért tett erőfeszítései erősen megkérdőjelezhetőek. Érthetetlen, hogy pár héttel ezelőtt még olyan hírek láttak napvilágot, melyek szerint

a Médiaközpont égisze alá vonják be az AGORÁ-t. Most akkor se Médiaközpont, se AGORA?

Érdekes, utóbbi esetében a mai napig nem lehetett hallani leépítésekről. Minden logikát nélkülöz a városvezetők romboló tevékenysége, amiből csak egy valami derül ki: azt sem tudják, mit csinálnak.

"Senkit nem küldünk el a pándémia alatt" - ehhez képest sikerült teljesen tönkretennie a baloldali városvezetésnek a 30 esztendős Szombathelyi TV-t. Még szerencse, hogy az ugytudjuk.hu főszerkesztőjének megfizethetetlen tanácsait sikerült megfizetni. Abból a pénzből 2 ember megélhetését lehetett volna biztosítani, de nyilván fontosabb volt Farkas úr anyagi vágyainak kielégítése a baloldal számára oly sikeres önkormányzati választásokat követően. A Szombathelyi TV csak a választások megnyerésére kellett, most már elég lesz mindössze a Savaria Fórum. Bízunk benne, hogy valamennyi városházi tisztségviselő időben megkapja a havi bérét, hiszen nekik az jár, pandémia alatt is.


fotó: VAOL

közösség

további frisss

lap tetejére