Kitüntették a tanárt, aki elkapta a pedofil győri kukkolót

origo.hu • 2021. április 12., hétfő •
Továbbra is rács mögött marad az a férfi, aki táborozó kislányokról készített felvételeket az öltözőnél, egy olyan kamerával, amit a sapkájába szerelt. Az öltözőfülkénél álldogáló gyanús alakot a táboroztató tanár buktatta le. Kovács Albertet a polgármester is kitüntette, amiért határozott fellépésével megállította a perverz kukkolót.
Kitüntették a tanárt, aki elkapta a pedofil győri kukkolót

Kovács Albertnek tavaly nyáron gyanús lett egy férfi a tábor alatt, aki feltűnően végig az ő csoportja közelében üldögélt. A későbbiekben többen azt mondták a férfiról, hogy gyakran látták a környéken. 

A TANÁRNAK FELTŰNT, HOGY A FÉRFI A FÜLKE MÖGÖTT ÁLLDOGÁL, AMIKOR A 9-10 ÉVES LÁNYOK KETTESÉVEL MENTEK BE ÁTÖLTÖZNI. 

A férfi ekkor 

A SAPKÁJÁT LETETTE A FÖLDRE, ÚGY, HOGY FÉLIG A FÜLKE ALATT LEGYEN. 

Amikor Kovács Albert odalépett hozzá, egyből felkapta a földről a sapkát, és arra a kérdésre, hogy mit csinál, azt felelte a tanárnak, hogy csak arra vár, hogy kiürüljön az öltöző, hogy ő is bemehessen átöltözni. Erre a tanár azt kérdezte: 
Akkor miért csak egy sapka van nála? S miért a fülke mögött áll? 
Ezután megkérte, hogy adja oda neki a sapkát, mire a férfi ellenkezni kezdett. Kovács Albert kikapta a kezéből, és 

EKKOR DERÜLT KI, HOGY EGY KIS KAMERA VAN BENNE. 

Azonnal rendőrt hívott, akik őrizetbe vették a kukkolót, majd le is tartóztatták. 

Azt mondtam neki, hogy vagy megvárja a rendőrséget, vagy el is futhat, de akkor rosszabbul jár. Nem volt agresszív, inkább hebegett-habogott az ijedtségtől vagy izgalomtól 

- mondta a Blikknek Kovács Albert, majd azzal folytatta, hogy pontosan mikor jött rá, hogy valami nincs rendben a férfivel. 
Amikor észrevettem az illetőt, épp letette azt a sötét színű valamit, még nem láttam, hogy sapka. Akkor lettem biztos a dologban – mert teljesen életszerűtlen volt –, amikor visszalépett és lehajolt, hogy megigazítsa. Nyilván nem jó szögben állt a kamera. Utána sem távolodott messze a fülkétől 
– mondta.

A 39 éves kukkoló férfi 2019 és 2020 nyara között készített hasonló módszerrel felvételeket. 

A LAPTOPJÁN 164 GYERMEKPORNOGRÁF FELVÉTELT TALÁLTAK A RENDŐRÖK, EZEKBŐL 57-ET Ő MAGA KÉSZÍTETT, 

100-at pedig máshonnan töltött le. A felvételeken általában 9-10 éves, de olyan is előfordult, hogy 5-6 éves kislányok szerepeltek. A lap azt írja, hogy azóta kiderült, hogy a férfi nem üzletelt a felvételekkel, azokat saját magának készítette, ezért a büntetési tétel felső határa 5 év lehet. Hamarosan vádat emelnek a 39 éves férfi ellen a bíróságon.

 

Illusztráció: pestisracok.hu

közösség

további frisss

lap tetejére