Kiskorút erőszakolt meg Szombathelyen, majd elmenekült a helyszínről

• 2021. június 24., csütörtök •
A Szombathelyi Járási Ügyészség szexuális erőszak bűntette miatt emelt vádat azzal az erőszakos többszörös visszaeső, letartóztatásban lévő férfival szemben, aki azért követte a kiskorú sértettet Szombathelyen, 2020 szeptemberének egyik estéjén, hogy erőszakkal szexuális cselekményt végezzen vele.
Kiskorút erőszakolt meg Szombathelyen, majd elmenekült a helyszínről

A vádirat szerint a vádlott felfigyelt a vasútállomáson egyedül tartózkodó kiskorú sértettre, aki éppen hazaindult. A vádlott kissé lemaradva követte a 16 éves lányt, akihez folyamatosan egyre közelebb került, majd amikor a sértett megkérdezte tőle, hogy miért követi, akkor letagadta, hogy követte.

A sértett tovább indult, a vádlott pedig folytatta a követését, majd egy alkalommal annyira megközelítette a sértettet, hogy megragadta a kezét, nekiszorította az egyik háznak, befogta a száját és rászólt, hogy ne kiabáljon. A sértett ellenállt, segítségért kiabált, miközben a vádlott tovább ráncigálta őt, majd szexuális cselekményt végzett vele.

A sértett kiabálására felfigyelt egy férfi, aki a helyszínre futott, és felszólította a vádlottat, hogy hagyja abba a cselekményét, amire a vádlott elmenekült a helyszínről.

A Szombathelyi Járási Ügyészség fegyházbüntetés kiszabása mellett arra is indítványt tett, hogy a járásbíróság végleges hatállyal tiltsa el a vádlottat bármilyen olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi vagy ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban áll.


Forrás: vaol.hu
Kép: shutterstock

közösség

további frisss

lap tetejére