Kiderült, mely országokkal tárgyal Magyarország a kétoldalú utazási megállapodásokról

• 2021. május 06., csütörtök •
Erről Gulyás Gergely miniszter beszélt csütörtökön a kormányinfó ideje alatt, mely számos információt tett elérhetővé.
Kiderült, mely országokkal tárgyal Magyarország a kétoldalú utazási megállapodásokról

Szijjárt Péter külügyminiszter legutóbb Horvátország kapcsán jelentett be egy fontos kétoldalú megállapodást, ami az utazáshoz kapcsolódik. Ennek értelmében a magyarok és a horvátok karantén és tesztelési kötelezettség nélkül utazhatnak egymás országába.

Ez azonban csak azokra vonatkozik, akik már átestek az oltáson, tehát védettnek tekinthetőek. Az egyik arra irányult, hogy Magyarország mely országokkal áll még tárgyalásban. Gulyás megerősítette, hogy minden szomszédos és környező országgal tárgyalnak.

Sőt, minden más országra is értendő ugyanez, akik nyitottak a kétoldalú megállapodás megkötésére. Bahrein például elsősorban amiatt került fel ilyen gyorsan a listára, mivel az ország megkereste Magyarországot egy ilyen megállapodás megkötése érdekében.

Tehát a kormány dolgozik azon, hogy azok az országok is felkerüljenek a listára, amik közkedveltek a magyarok számára a nyaralásokat tekintve. Jó példa erre például a fentebb említett horvát megállapodás.


Forrás: liner.hu
Kép: Facebook/Szijjártó Péter

közösség

további frisss

lap tetejére