Kiderült: hazudott Zelenszkij ukrán elnök

origo.hu • 2022. május 16., hétfő •
Az ukrán elnök szerint Macron azt mondta neki, hogy tegyen területi engedményeket Oroszországnak. A francia elnöki hivatal cáfolja Zelenszkij állítását. Magyarul: szerintük Zelenszkij hazudott.
Kiderült: hazudott Zelenszkij ukrán elnök

Az ukrán elnök állítása az első pillanatban gyanúsnak tűnt: a saját, baloldali szavazóinak megfelelni akaró Macron nyilvánvalóan nem mondott semmi olyat Zelenszkijnek, amivel saját, francia táborát bosszantaná. Pontosan tudja, az éjjel-nappal nyilatkozgató Zelenszkij mindent elmond. Arra persze nem számíthatott, hogy olyat is mond, ami el sem hangzott. Az viszont kérdés, hogy mi volt Zelenszkij célja: egyszerűen dühös Macronra, mert a francia elnök feltűnően gyakran beszél Putyinnal, vagy ennél több. Esetleges vereségét próbálja előkészíteni azzal, hogy szerinte a nyugati országok nemhogy keveset segítenek, hanem egyenesen engedményekre bíztatják.

Emmanuel Macron soha nem kérte Volodimir Zelenszkijt arra, hogy területi engedményeket tegyen az Oroszországgal fennálló konfliktus lezárása érdekében.

Ez áll a francia elnöki hivatal közleményében, amellyel az ukrán elnök interjújára reagáltak – számolt be erről a Hír TV. Tehát Macron hivatala bejelentette, hogy Zelenszkij hazudott.

Mint ismert, Volodimir Zelenszkij a RAI olasz állami csatornának adott interjújában azzal vádolta Macront, hogy

területi engedményeket sugallt annak érdekében, hogy Oroszország számára kiutat lehessen keresni az ukrajnai háború befejezésére.

Bár valószínűtlennek tűnt azonnal Zelenszkij állítása, most kiderült, hogy nem mondott igazat. Percről percre tudósításunkat a háborúról itt találják.

közösség

további frisss

lap tetejére