Kéz a kézben, beteljesült a Lőrincz fivérek álma

• 2021. augusztus 03., kedd •
Lőrincz Tamás (77 kg) után az öccse, Lőrincz Viktor (97 kg) is döntőbe jutott a kötöttfogású birkózók olimpiai versenyében. A testvérek álma, amiről az idősebb Tamás beszélt, tehát beteljesült. Két érem, két ezüst már zsebben, de legyünk telhetetlenek, lehetnek ebből még aranyak is!
Kéz a kézben, beteljesült a Lőrincz fivérek álma

Lőrincz Viktor (87 kg) kezdte a magyarok közül az esti programot, amelynek végén akár három érmet is ünnepelhetünk, hiszen a bátyja, Lőrincz Tamás (77 kg) úgy 19.50-től az aranyért birkózik a kirgiz Akzsol Mahmudovval, rögtön utána pedig Szőke Alex (97 kg) bronzmeccse következik a lengyel Tadeusz Michalikkal.

Lőrincz Viktor a negyeddöntőben a német Denis Kudlakot verte meg, akinek a nevét öt éve megtanulhattuk. Rióban ellene csalták el Lőrincz Viktor bronzmeccsét, s nem csupán a magyar elfogultság mondatja ezt velünk, utóbb bizonyíték is került, de persze ettől az érmet nem kapta meg a magyar birkózó.

A 31 éves magyar sportoló az elődöntőben az egyiptomi Mohamed Metwally ellen lépett szőnyegre. Az ifjabbik Lőrincz fivér – szemben a virtuóz technikájú Tamással – a remek erőnlétéről ismert, ezért is nyilatkozott a negyeddöntő után úgy, hogy az egyiptomi állóképessége nem a legjobb. Ezt a Tatán végzett közös felkészülés során szűrte le. Pedig 25 évével az egyiptomi a fiatalabb.

Lőrincz Viktor egyből hozzálátott Metwally fárasztásához, de aztán elkövetett egy hibát, kibillent az egyensúlyából, mögé kerülésért az egyiptomi kapott két pontot. 2019 magyar vb-ezüstérmese ettől persze nem rettent meg, folytatta a munkát, és a negyedik percben ki is tolta Metwallyt, amiért egy pont járt. 1-2-ről jött a második három perc.

Hamarosan megintették az egyiptomit, ezzel 2-2 lett, de a nagyobb értékű akcióval még ő vezetett. Lőrincz a földharcban megbillentette ellenfelét, de átpörgetni nem tudta. Sebaj, az történt, amit Lőrincz Viktor előre megjósolt. Az utolsó percre nagyon elfáradt az egyiptomi, a magyar szemből megrogyasztotta, egy pillanatra még tusveszély is kialakult, a négy pont így is bőven elég volt a győzelemhez. Először persze végig kellett idegeskedni a videózást, de nem állapítottak meg lábhasználatot a magyar birkózónál.

A maradék másodperceket már rutinosan kibekkelte, sőt kapott is még egy pontot, aztán még kettőt, így 9-2-re nyert, s a bátyjához hasonlóan ott van a döntőben.


Fotó: Mirkó István

Idézzük csak föl, mit mondott Lőrincz Tamás! – Az a vágyam, hogy az olimpián mindketten érmet szerezzünk.

Az álom ezzel beteljesült. Azaz mégsem. Legyünk telhetetlenek. Két ezüst már zsebben, de lehetnek ebből még aranyak is!

Két jó testvér, két jó birkózó

– A meccs elején kicsit bealudtam, meglepett az egyiptomi, ezeket a fogásokat nem csinálta Tatán, de nyugodt maradtam, csináltam tovább, tudtam, hogy képes leszek pontot szerezni, fárasztottam és csak sikerült felőrölnöm – mondta Lőrincz Viktor higgadtan, kiegyensúlyozottan, mintha csak egy hazai csapatbajnokin nyert volna meccset az első fordulóban.

Ennek apropóján megkérdeztem tőle, fel tudja-e idézni Tamás londoni elődöntőjét, amely után a győzelmet talán túl ünnepelte, s emiatt érzelmileg nem volt képes kellőképpen ráhangolódni a döntőre.

– Érdekes, amit mond – gondolkozott el Lőrincz Viktor, de aztán nem adott igazat, legalábbis nem teljes mértékben. – Tamás nyilván nyerni akart, de a koreai ellenfele azon a napon talán verhetetlen volt.

Majd fölelevenítettük kettejük rögös útját Riótól Tokióig. Azt gondolnánk, a 2016-os olimpia után inkább Viktor szorult pátyolgatásra, de ő elárulta, nem így történt.

– Tamás abba akarta hagyni a birkózást, én győzködtem, szó se lehet róla, csinálni kell tovább. Talán ennyivel hozzájárultam ahhoz, hogy most újra döntőben birkózhat. Én meg tavaly voltam mélyponton. Súlyos térdsérüléssel kínlódtam meg is műtöttek, majd a Covid is megcibált. Tamás biztatott, támogatott mindennap, nagyon sokat segített abban, hogy visszanyerjem a formámat – mesélte közös történetüket.

Két jó birkózó. Két jó testvér. És még nincs vége a történetnek.


Forrás: magyarnemzet.hu
Kép: Mirkó István

közösség

további frisss

lap tetejére