Két vállon az Ajka

sd • 2020. augusztus 26., szerda •
Heroikus küzdelemben múlta felül a Haladás a listavezetőt egyetlen találattal.
Két vállon az Ajka

A zöld-fehérek csatájára látszólag minden eddiginél többen voltak kíváncsian, köszönhetően a Hali egyre javuló játékának. 18 percet kellett várni az első ígéretes helyzetre, amit az Ajka szövögetett, az akciót Soltész zárta le, ami Verpecz kezei között halt el. Sem az iramra, sem a küzdelemre nem lehetett panasz, a kapuk azonban ritkán forogtak veszélyben. A 23. percben elismerő tapsot kapott Oláh sporttárs, mivel sárga lappal jutalmazta Kovács Nikolasz satnya színészi alakítását, amivel 11-est próbált elérni. A sokadik veszélyes ajkai támadás végén Nagy Mihály adott középre, a remek beadásra azonban a hazai védősor szerencséjére nem volt érkező. Nem sokkal később ugyanez játszódott le a túloldalon, Kiss Bence szabadrúgásáról maradtak le a társak egy gondolattal. Kisebb túlzással írhatjuk, hogy szinte minden lepattanó, flipperező labda ajkai lábon kötött ki, ezen az estén sem volt sok szerencséje a Halinak, a sikert ma sem adták ingyen. A 37. percben Németh Milán tört kapura bal szélről egy hosszabb sprint után Irimiás szorításában, lövése az oldalhálóban kötött ki. A 40. percben jegyezhettük fel a Haladás addigi legnagyobb helyzetét, Horváth azonban nagy bravúrral védte. Pár másodperccel később gólveszély a hazai 16-osnál, Verpecz azonban gyönyörűen ütötte oldalra a labdát, csak éppen Irimiás elé, aki azonban éles szögből kapu fölé csavarta a játékszert. Ez volt az első 45 perc utolsó fontos momentuma, az eredmény változatlanul 0:0 maradt.

A nagy kérdés az volt a továbbiakban, hogy sikerül-e a Haladás támadójátékába egy csipetnyi kreativitást vinni, mert egyelőre az ajkai formáció komoly fejtörést okozott Mátyuséknak. Avagy egy ajkai ellencsapás tör utat a kapuba, hiszen rendkívül veszélyesek voltak a vendég kontrák. A kérdést Tóth Barna válaszolta meg az 55. percben, miután egy rosszul eltalált lövést követően nála kötött ki a labda, amit finom, lágy gurítással passzolt a kapuba (épphogy bevánszorgott) - 1:0! Középkezdés után szinte azonnal egyenlíthetett volna az Ajka, Tóth Gergely azonban a jobb kapufa mellé lőtt. Tombolt a Hali-tábor, megállás nélkül éltették övéiket a szombathelyiek. A gólt követően szinte nem volt olyan ajkai támadás, ami ne hordozott volna magában veszélyt. A 70. percben Tóth Barna hagyta faképnél őrzőit, ám lövés helyett önzetlenül passzolni akart, a vendég védelem az utolsó pillanatban mentett. A 72. percben közölték a hivatalos nézőszámot: 3109. Mindez szerdán este, az NB II-ben... Hát ez Szombathely! Erőlködött az Ajka, a Haladás nem sokat kockázatott, bár több odafigyeléssel könnyedén növelhették volna előnyüket Schimmerék. Szerda esti BL-hangulat a Rohonci úti stadionban, fieszta a lelátón a hármas sípszó pillanatában. Két vállon az Ajka, vastaps a csapatnak. Haladás - Ajka 1:0.


Kis Károly, az FC Ajka vezetőedzője: - Gratulálok a hazaiaknak, nem érdemeltünk vereséget, nagy árat fizettünk. Bokaszalag-szakadást szenvedett egyik játékosunk, ennél többet nem is szeretnék mondani. Nem voltak egyenlőek a feltételek, így nem lehet értékelni a meccset. Ma is bizonyítottuk, hogy jó csapatunk van, egységesek vagyunk, ezért gratulálok játékosaimnak.

Mátyus János, a Haladás vezetőedzője: - Nagyon furcsa érzésekkel készültünk, mert a hétvégén bár egyik legszebb arcát mutatta a csapat, nyernünk mégsem sikerült. Nagyszerű csapatot fogadtunk, de harcosságunk sikerre vezetett. Visszakaptuk, azt amit a Vasas ellen elvett tőlünk a sors.

közösség

további frisss

lap tetejére