Keresztény gyökereinkre emlékeztet az ötméteres fakereszt

há • 2021. augusztus 31., kedd •
Kám községben, a Jeli Arborétum felé vezető út mellett állították fel azt az ötméteres fakeresztet, amelyet a hétvégén kezdődő eucharisztikus világkongresszus hazai rendezése alkalmából készítettek vörösfenyőből. Vas megyében még egy, országszerte összesen 21 ilyen keresztet helyeznek ki az állami erdészetek.
Keresztény gyökereinkre emlékeztet az ötméteres fakereszt

Szentmisével avatták fel a Jeli Arborétumhoz vezető út mellett az Emberi Erőforrások Minisztériuma kezdeményezésre felállított fakeresztet kedden. A misét dr. Székely János megyéspüspök celebrálta. Az ünnepségen beszédet mondott Bugán József, a Szombathelyi Erdészeti Zrt. vezérigazgatója, aki ismertette a kezdeményezést. Eszerint az állami tulajdonú erdészetek országszerte hasonlóképpen emlékeznek meg a jeles egyházi eseményről, az 52. Eucharisztikus Világkongresszusról. Vas megyében Kámban, valamint hamarosan Vasváron állítanak fa emlékkeresztet - derült ki.

Kihangsúlyozta: kultúránk keresztény alapokon nyugszik, ezt az Alaptörvény is rögzíti. Közben pedig a világon a kereszténység a
legüldözöttebb vallás, ezért még inkább szükség van a kereszténység megőrzésére. Magyarország ebben élenjár

- tette hozzá.

A vezérigazgató elmondta: a kereszt vörösfenyőből készült, 5 méter magas, és 30 centiméter a keresztmetszete. Kelet-nyugati tájolású, egyik oldalán Szűz Mária, másikon Szent József szobra kapott helyet. A keresztet megvilágítják, így napnyugta után is jól látható a 8-as főút mellől.

Több évszázados hagyomány, hogy az utak, a szántóföldek mellett az emberek feszületet emelnek, nem véletlenül - erről beszélt Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke. Mint fogalmazott, ezekhez a keresztekhez virágot, gyertyát vittek elődeink, hogy Isten oltalmát kérjék földjeikre, termésükre, s a most emelt fakereszt is hasonló céllal készült. Nemzetünkre, keresztény értékeinkre kérjük vele a védelmet. Nem is a fák mellett húzódó villamosvezetékek, sokkal inkább ez a fakereszt "szállítja", "közvetíti" majd az energiát az itt megálló emberek felé - fogalmazott.

A szaktárca nevében Zámbó Péter államtitkár mondott köszöntőt. Szerinte az erdők a lelki feltöltődés helyszínei, ezért döntött úgy az Agrárminisztérium, hogy az erdészeteket kéri fel a feladatra. A vörösfenyő az egyik legtartósabb anyag, biztos alapul szolgál régóta fontos építményeknek, így itt is megfelelő választás - jegyezte meg, hozzáfűzve, hogy a keresztény gyökerekre emlékeztet majd a kereszt. Legyen zarándokhely, kapocs ember és természet között - zárta szavait.

Az esemény az emlékkereszt megáldásával zárult.

közösség

további frisss

lap tetejére