Karikó Katalin: Nagyjából hat hét alatt lehet új vakcinát készíteni a variánsok ellen

• 2021. május 14., péntek •
A Pfizer/BioNTech-vakcina a brit és brazil változat ellen ugyanúgy véd, mint a vuhani ellen, valamivel kisebb a hatásossága a dél-afrikai ellen – fejtette ki a magyar kutató.
Karikó Katalin: Nagyjából hat hét alatt lehet új vakcinát készíteni a variánsok ellen

Karikó Katalin a Magyar Tudományos Akadémián tartott előadás után interjút adott az mta.hu-nak, amelyben elmondta, hogy a Pfizer/BioNTech vakcinájának hatásossága 95 százalék fölött van. Az oltóanyag klinikai tesztelése 2020 novemberében lezárult, amelyben 44 ezren vettek részt. Közülük 22 ezer embert vakcinával oltottak be, a másik 22 ezer placebót kapott.

A kutatóbiológus szerint a 12–15 éves korosztály számára kifejlesztett vakcina klinikai tesztelésébe kétezer tinédzsert vontak be, ezek a vizsgálatok is eredményesen zárultak, most folynak az engedélyeztetési eljárások. Márciusban megkezdték a még fiatalabbak tesztelését is, a hat hónapos kortól adható vakcina klinikai tesztelése folyik, és ehhez hasonlóan jár el a Moderna is.

A kismamák számára is ajánlott, hogy mindkét oltást felvegyék, kivéve, ha a második dózisra már a harmadik trimeszter során kerülne sor, ilyen esetben a szülés után kapja meg az anyuka. A vakcina egyébként a magzatot is védi.

Karikó Katalin szerint még nem lehet tudni, szükség lesz-e a harmadik injekcióra. Ha azt látják, hogy azok, akik két oltást kaptak, megfertőződnek, akkor lehetőség van harmadik, negyedik vagy akár tizedik dózis beadására is. Karikó úgy véli, az mRNS-vakcinák esetén bármennyi dózist be lehet adni, lehet ismételni. Elmondta azt is, hogy folyamatosan tesztelik a vakcinát a variánsokra. Jelenleg azt lehet tudni, hogy a brit és brazil változat ellen ugyanúgy véd a vakcina, mint a vuhani ellen, valamivel kisebb a hatásossága a dél-afrikai ellen. A továbbiakban a New York-i és egyéb helyeken felbukkanó variánsokat tesztelik.

Azt is hozzátette, hogy az ellenanyag az első védelmi vonal, de van egy második is, a sejtes, amit még nehezebb a variánsoknak kikerülni. Ha pedig felbukkan egy olyan vírusvariáns, amely ellen a vakcina nem hatékony, akkor körülbelül hat hétre van szükség ahhoz, hogy létrehozzanak egy új vakcinát.


Forrás: mandiner.hu
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

közösség

további frisss

lap tetejére