Karácsony Gergely azt állítja, bizonyítani tudja, hogy Gyurcsány Ferenc megzsarolta

• 2021. október 14., csütörtök •
Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt azzal vádolta meg a Demokratikus Koalíciót, hogy azzal próbálnak polgármestereket rávenni Dobrev Klára támogatására, hogy megzsarolják őket, ellenkező esetben a DK-frakció megbuktatja a polgármestert.
Karácsony Gergely azt állítja, bizonyítani tudja, hogy Gyurcsány Ferenc megzsarolta

Kérdezzék meg Karácsony Gergelyt, hogy ismeri-e ezt a zsarolási technikát. Mondhatnék még rajta kívül legalább három nevet hirtelen, csak nem akarom az engedélyük nélkül megtenni. És természetesen igen, konkrét tudomásom van az említett helyzetről is

– fogalmazott a politikus. 

Napközben egy háttérbeszélgetésen erről Karácsony Gergelyt is megkérdezték, és ezt válaszolta:

Hosszú a listája azoknak a politikusoknak, akik megpróbáltak már megzsarolni, Gyurcsány Ferenc is rajta van ezen a listán. Ezt SMS-ben szokta megtenni, ezeket én archiválom. De vannak más politikusok is a listán. Ez a működés része, turbulens időszakokban fordul elő.

A volt miniszterelnök a Facebookon reagált a vádakra. Ahogy fogalmazott,

ezennel felhatalmazom főpolgármester urat, hogy hozza nyilvánosságra az SMS-eket, melyeket velem váltott, és amelyekben én megzsaroltam őt.
 

Forrás: index.hu
Kép forrása: MTI

közösség

további frisss

lap tetejére