Jön a Szputnyik V orrcsepp

• 2021. április 22., csütörtök •
A Szputnyik V védőoltás beadása után akár három évig is fennmaradhat a magas antitestszint, amihez hozzájárul a koronavírussal való állandó, az immunrendszert serkentő érintkezés − jelentette ki Alekszandr Gincburg, az oltóanyagot kidolgozó Gamaleja Intézet igazgatója a helyi sajtóban szerdán megjelent interjújában.
Jön a Szputnyik V orrcsepp

Az év végén vagy 2022 elején a Szputnyik V már orrcsepp formájában is bevihető lesz a szervezetbe, ami különösen a gyerekek esetében könnyítheti meg a vakcinációt

− tette hozzá a szakember. Kiemelte: az oltóanyag a SARS-CoV-2 minden ismertté vált változatával, így a brit, a dél-afrikai és a brazil mutációval szemben is védelmet nyújt, de a Gamaleja Intézet munkatársai két módszert is kidolgoztak a vakcina korszerűsítésére, ami lehetővé teszi a módosítást a vírus jövőbeni változásaival szemben.

ALEKSZANDR GINCBURG SZERINT SZPUTNYIK V-VEL EDDIG VILÁGSZERTE 10-11 MILLIÓ EMBERT OLTOTTAK BE.

Ajdar Ismuhametov, a Covivac orosz vakcinát kifejlesztő Csumakov Központ vezérigazgatója szerdán azt mondta, hogy az ő oltóanyaguk is véd a koronavírus ismert változatai ellen.


Forrás: index.hu
Kép: MTI/Krizsán Csaba

közösség

további frisss

lap tetejére