Jólesik ám a zuzánknak

fgy • 2021. szeptember 20., hétfő •
Levelet hozott a posta. És örömet lopott a délutánomba. Nem, nem az fontos, hogy ki és mit írt. Itt ez a boríték, amelytől máris melegebben süt a nap, harsányabbak az ősz színei, és hangosabban énekelnek a kertben a madarak. Csuda giccs, de ma hadd legyen az!
Jólesik ám a zuzánknak

Amikor a városszéli postán negyedórát állok sorba, majd nyomtatványok megfontoltan lassú kitöltése és alapos mérlegelés után az ablak túloldalán ülő hivatalnok a géppel rányomtat egy dátumot és egyéb kódjeleket a borítékra, én pedig szenvtelenül, üres tekintettel nézem ezt végig, aztán érzelmektől mentesen hagyom ott a küldeményt - legfeljebb csak azon gondolkodom, hogy a digitális technika századában miért rabolja még mindig az időmet és a pénzemet ez a processzus.

De ma megbillent a mérleg, kizökkent az idő.

Lassan el is felejtem, hogy mennyi bélyeget ragasztottunk mennyi borítékra, hogy meddig válogattunk, melyik címzettnek melyik bélyeget nyálazzuk oda, hogy mennyire vártuk a válasz érkezését postafordultával, jó néhány nap múlva..., hogy akkortájt ez volt a kommunikációs csatorna.

De ma jött ez levél, rajta Kukori és Kotkoda. Megkapóan kedves, mókás, esendő figurák. Nagytaréjú, cifratollas, kapirgáló egyedek.
Abból az időből, amikor egy tévécsatorna műsorán nézhettük a kakaskalandokat,

amikor a 3D-nek híre sem volt, amikor még színes tévénk sem volt.

A fejemben most biztosan napokig Márkus László meg Psota Irén énekel. Tisztábban hallom majd a szomszédból a tyúkok kárálását. És ha meglátom, a postásnak is küldök egy gyerekkori mosolyt.

TOP

közösség

további frisss

lap tetejére