Jó szereplésre készülnek, de a város támogatására is számítanak

hv • 2021. július 30., péntek •
Csütörtökön a Haladás Sportkomplexumban megtartotta szokásos, szezon előtti szurkolói ankétját a Szombathelyi Haladás labdarúgócsapata. Az eseményen Séllei Árpád ügyvezető igazgató, Németh Szabolcs vezetőedző, Németh Milán csapatkapitány és az újonnan igazolt Délczeg Gergely válaszolt a szurkolók kérdéseire.
Jó szereplésre készülnek, de a város támogatására is számítanak

A jó hangulatú, s valóban kötetlen beszélgetésen sok mindenről szó esett. A másfél órán át zajló ankéton Séllei Árpád kiemelte, hogy a Haladás a város első számú csapata, szerinte a város a klub mellé fog állni, erre kapott szóbeli ígéretet is. Miután a klubban sok helyi fiatal sportol, s Szombathelyi Haladás néven szerepel a gárda, így kézenfekvőnek látszik, hogy támogassák a csapatot.

Több szurkoló is kétkedve és zúgolódva fogadta a városvezetők ígéreteiről elhangzottakat.  A Haladás1919 oldal egyik szerkesztője, Péterfi Zoltán felszólalásában szóvá tette, hogy a városvezetés részéről ígéretek eddig is szép számmal voltak, legutóbb tavaly, de tettekre nem került sor. Úgy véli, hogy eddig egyáltalán nem álltak pozitívan a Haladáshoz, s ez megkérdőjelezi a szóban most tett ígéretek hitelességét is.

Egy másik szurkoló Séllei Árpádhoz fordulva rákérdezett arra, hogy a 2019-ben városvezetés által megígért 44 milliós tartozását elengedték-e a klubnak? Az ügyvezető rezignáltan válaszolva elmondta, hogy nem történt semmi ez ügyben. 

A közelgő szezonra térve Németh Milán bejelentette, hogy játékostársai őt választották csapatkapitánynak, ami nagy megtiszteltetés, de egyúttal felelősséggel is jár. A bejelentést a jelenlévők nagy tapssal fogadták. Németh kérte a szurkolók támogatását, s kifejezte reményét, hogy a Hali talán a dobogóra is odaérhet. (A tavalyi idényben elért 11. helyezés után ez valóban jelentős előrelépés lenne. - a szerk.)

Németh Szabolcs első szezonját kezdi a Haladásnál. A 40 éves, szombathelyi születésű tréner volt már a Dorogi FC vezetőedzője, korábban pedig az Illés Akadémián utánpótlásedzőként ténykedett. Kérdésünkre, hogy mit vár a 2021/22-es idénytől, így válaszolt:

- Csapatomat - ebben a sűrű és erős mezőnyben is - a tabella első felébe várom. A felkészülési mérkőzéseinken a nézők láthatták, hogy bátor, támadó szellemű focit szeretnénk játszani, olyat, amilyet lelkes szurkolóink is elvárnak. Arra törekszem, hogy játékosaim, és így a csapat is meccsről meccsre fejlődjön, ezért mindig a győzelemre fogunk törekedni.
S hogy így lesz-e, azt már hétfőn, a tévé által is sugárzott, pécsi derbin láthatjuk. A hazai bemutatkozásra pedig 8-án, vasárnap az ősi rivális Győri ETO ellen kerül sor.

A HALADÁS ŐSZI BAJNOKI PROGRAMJA

1. forduló. augusztus 2., 20 óra Pécsi MFC-Haladás. 
2. forduló, augusztus 8., 19 óra: Haladás-ETO FC Győr
3. forduló, augusztus 15., 17.30: Nyíregyháza-Haladás
4. forduló, augusztus 18., 19 óra: Haladás-Békéscsaba
5. forduló, augusztus 22., 17.30: III. ker TVE-Haladás
6. forduló, augusztus 29., 19 óra: Haladás-Szeged
7. forduló, szeptember 12., 16 óra: Dorog-Haladás
8. forduló, szeptember 15., 18 óra: Haladás-Tiszakécske
9. forduló, szeptember 26.,17 óra: Budafok-Haladás
10. forduló, szeptember 29., 16 óra: Szentlőrinc-Haladás
11. forduló, október 3., 17 óra: Haladás-Budaörs
12. forduló, október 17., 13 óra: Soroksár-Haladás
13. forduló, október 24., 17 óra: Haladás-Ajka
14. forduló, október 31., 17 óra: Diósgyőr-Haladás
15. forduló, november 7., 17 óra: Haladás-Csákvár
16. forduló, november 21., 17 óra: Vasas-Haladás
17. forduló, november 24., 18 óra: Haladás-Siófok
18. forduló, november 28., 13 óra: Kecskemét-Haladás
19. forduló, december 5., 17 óra: Haladás-Szolnok
20. forduló, december 12., 17óra: Haladás-Pécsi MFC

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére