Jó lesz figyelni az autópályákon, izomautót újított be a rendőrség

• 2025. május 29., csütörtök •
Húszmillió forintot érő, négyszázötven lóerős Audi RS5-tel bővült a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság (PVRFK) járműparkja. Az autó egy kábítószer-kereskedőé volt még nem olyan rég. Mostantól bármelyik bűnelkövető autója könnyedén a rendőrséget gazdagíthatja.
Jó lesz figyelni az autópályákon, izomautót újított be a rendőrség

Bűncselekmény elkövetéséhez használták, mostantól pedig a bűnüldözésben, egészen pontosan a Pest vármegyei autópályákon fog segítséget nyújtani egy igazi izomautó. A legalább 450 lóerős, nagyjából 20 millió forintot érő, 2017-es Audi RS5-öt nemrég egy kábítószer-kereskedőtől kobozta el a rendőrség, ez pedig csak az első fecske egy új rendszernek köszönhetően - írja a Index.

Alakul az új rendőrségi gépjárműflotta

– jegyezte meg dr. Töreki Sándor vezérőrnagy, bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes. 

A vezérőrnagy a csütörtök délutáni sajtótájékoztatón elmondta, hogy egy új rendszert alakítottak ki a NAV-val és az Országos Bírósági Hivatallal, aminek köszönhetően meg tudták oldani, hogy ne hagyják a bűnelkövetőknél a járműveiket. Mostantól azokat csak és kizárólag rendőrségi használatra kobozhatják el, így került a 35 éves kábítószer-kereskedőtől a rendőrséghez a négykerekű. A módszer nem új keletű, cseh és olasz példa is erre. A vezérőrnagy hozzátette, hogy reméli, újabb és újabb járművek kerülhetnek majd a rendőrséghez.

Lauda Zoltán dandártábornok, rendőrségi tanácsos, a PVRFK főkapitánya szerint erre minden lehetőség adott, miután a vármegyében már most több kilónyi kábítószert foglaltak le, és 300 millió forintnyi összeget vontak el a dílerektől. Ezzel is igyekeznek a legnagyobb és legfájóbb csapást mérni a gyanúsítottakra, ezért vonják meg az elkövetőktől a vagyontárgyaikat.

A rendőrség új szerzeményével főként az autópályákon találkozhatnak majd a sofőrök.

(Borítókép: A 450 lóerős Audi RS5 2025. május 29-én. Fotó: Tövissi Bence / Index)
Forrás: index.hu

közösség

további frisss

lap tetejére