Jelmezes hagyományőrzők, jótékonykodó civilek a Kilences udvarán

há • 2020. augusztus 11., kedd •
Kétségtelenül feldobták az augusztusi sajtóreggeli hangulatát a kőszegi hagyományőrzők: jelmezeikkel üde színfoltjai voltak a civilek és a média hagyományos közös időtöltésének a Kilences udvarán. Túrák, nyitott pincék, jótékonykodás – ezeket ajánlották a jelenlévők a közönségnek.
Jelmezes hagyományőrzők, jótékonykodó civilek a Kilences udvarán

A szokásosnál is több résztvevővel zajlott kedden reggel a civil szektor és a szombathelyi újságírók közös reggelije. Meskó Krisztián házigazda elsőként a Vasi Hegyhát-Rábamente Turisztikai Egyesület képviselőjének adott lehetőséget, hogy rendezvényeiről beszéljen. Debreczeniné Késmárky Flóra elmondta, hogy számos tavaszi programjuk elmaradt, de ez nem szegte kedvét szervezetüknek, amely tavaly év vége óta végez aktív munkát a térség megismertetése érdekében. Kiemelte, hogy a nagy biciklis kirándulások helyett most kiscsoportos túrákat szerveznek. Augusztus 22-én például Szombathelyről lehet eljutni Körmendre egy ilyen program keretében, de később a teljes térség bebarangolására várják a természetkedvelőket. A közönség figyelmébe ajánlotta még a szeptember 26-27-én tartandó III. Hegyháti Tájolót, amelyen egy hagyományos, nyitott pincés, szőlőhegy-látogatós, borozós rendezvény lesz két túrával megspékelve. Ezeken kívül hétvégenként is készülnek kisebb részprogramokkal. 

Régi visszatérő a civil reggelin Gombos Kálmán, aki a Vasi Vándorok Sportegyesület eseményeit ismertette. Egy áprilisban elmarad programot pótolnak most be: augusztus 29-én reggel 7-től startolnak a Jurisics teljesítménytúrák Kőszegről, és erre mindenkit szeretettel várnak. Nem számít az edzettség, mert 5, 10, 20, 30 és 42 kilométeres táv is van, a résztvevők válasszák a nekik valót. Megjegyezte, hogy sikeres volt az éjszakai túrájuk, amelyre több mint 400 mozogni vágyó jött el.

A Kőszegi Ostromnapok Egyesület jó szívvel ajánlotta a hagyományőrző találkozójukat, amelyre hat egyesület érkezik az ország minden tájáról, és augusztus 29-én, 30-án kecsegtetnek jó programokkal Kőszegen. Kicsit az elmaradt ostromnapokat igyekeznek ezzel visszacsempészni a kőszegi nyárba: már 28-án népzenei programmal indul a találkozó, de lesz ökölvívó Ostrom Kupa is a kesztyűs vitézek jóvoltából. Másnap a katonai táborokat lehet megtekinteni, összefuthat az érdeklődő a kőszegi darabontokkal és Ibrahim martalócaival, valamint más – sárvári, körmendi, kapuvári, tatabányai – hagyományőrzőkkel is. A zárónapon összecsapások várhatók a vár körül, de sok gyerekprogram, fúvóskoncert és más események is lesznek.

A Szent Márton Köpenye Alapítvány gyűjtést rendez az iskolakezdéshez: arra kérnek minden jó szándékú adakozót, hogy segítsenek tanszerekkel a rászoruló gyerekeknek. Iskolatáskákat, füzeteket, tolltartókat, tornafelszerelést várnak a Dr. István Lajos körút 1. szám alá.
A házigazda Vas Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ egy e hét szerdai (augusztus 12., 15-16 óráig) szakmai műhelyt ajánlott: a fiatalok világnapján várják a fiatalokkal foglalkozó civil szervezeteket és a társterületek képviselőit. Szeptemberben megtartják szokásos NEA tájékoztató rendezvényüket is, a helyszín a Megyeháza lesz, az időpont pedig szeptember 2. 17 óra.
 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére