Izrael szárazföldi támadást indított Libanon déli részén

• 2024. október 01., kedd •
Korlátozott szárazföldi támadást indított Izrael Libanonban, ami Washington szerint egy szélesebb körű regionális háborút válthat ki. Eközben az izraeli hadsereg zárt katonai övezetté nyilvánította a libanoni határ közelében lévő területet, ahova tilos a belépés. Az izraeli védelmi miniszter még hétfő este beszélt arról, hogy kezdetét veszi a Hezbollah libanoni síita szervezet „elleni háború következő szakasza”, amely lehetővé teszi az észak-izraeliek hazaköltözését.
Izrael szárazföldi támadást indított Libanon déli részén

Izrael értesítette az Egyesült Államokat arról, hogy korlátozott szárazföldi inváziót szándékozik indítani Libanonban, ami egy amerikai tisztviselő szerint akár órákon belül meg is kezdődhet – olvasható a Indexen

„Jelen pillanatban azt mondhatom, hogy nincsenek nagyobb szárazföldi tevékenységek Libanonban” – mondta David Baruch, az Izraeli Védelmi Erők szóvivője hétfő délután Izraelben újságíróknak. Egyik kollégája, Ardam Ittah százados gyorsan hozzátette ehhez: „De minden lehetőség terítéken van.”

Zárt katonai övezet lett egy terület, a libanoni hadsereg visszavonulhatott a határról

Mindeközben az izraeli hadsereg zárt katonai övezetté nyilvánította a libanoni határ közelében lévő területet. Az északi határ menti Metula, Misgav Am és Kfar Giladi települések is érintettek. A parancsot az Északi Parancsnokság főnöke, Ori Gordin vezérőrnagy írta alá – írja a  The Times of Israel .

Az izraeli hadsereg egyértelművé teszi, hogy szigorúan tilos belépni erre a területre

– jelentette ki. 

Az izraeli lap arról is írt, hogy egyes források szerint a libanoni hadsereg visszavonult az izraeli határon lévő állásokból, az Izraellel közös déli határon (a libanoni hadsereg szóvivője nem erősítette meg, de nem is cáfolta a jelentés).

Egy tisztviselő szerint – mint a lap írja – a biztonsági kabinet hétfő este tárgyalja a szárazföldi hadművelet jóváhagyását a tel-avivi Kirja katonai parancsnokságon.

Mindeközben a Fehér Ház azt követeli Izraeltől, hogy egy esetleges libanoni szárazföldi behatolás legyen korlátozott. 

Washington azonban úgy véli, hogy még egy korlátozott csoportos művelet is szélesebb körű regionális háborút válthat ki.

Az izraeli Channel 12 tévécsatorna jelentése szerint Izrael a tervezett szárazföldi hadművelet léptékét az amerikaiak kérésére csökkentette, és a 2006-os háborúval ellentétben a szárazföldi művelet célja a katonai célpontok megsemmisítése, nem pedig a terület elfoglalása – számolt be a The Times of Israel. 

Az izraeli védelmi miniszter is üzent

Joáv Galant izraeli védelmi miniszter is azt közölte hétfőn, hogy hamarosan megkezdődik a Hezbollah libanoni síita szervezet „elleni háború következő szakasza”, amely lehetővé teszi az észak-izraeliek hazaköltözését. Az észak-izraeli települések polgármestereivel tartott találkozóján Galant utalt arra, hogy Izrael várhatóan szárazföldi offenzívát is indít Libanon területén.

Jelentős tényező következik a biztonsági helyzet átalakításában, ami lehetővé teszi számunkra, hogy a lakosságot visszajuttassuk otthonaikba. Meg fogjuk tenni. És ahogy egy hónapja bejelentettem a súlypont északra tolását, most azt mondom, hogy megváltoztatjuk a helyzetet, és hazaküldjük a lakosokat. A Hezbollahot vezető Haszan Naszrallah megölése nagyon fontos lépés volt, de nem minden. Minden képességünket bevetjük. Önök is részesei ennek az erőfeszítésnek

– tette hozzá a határnál szolgáló katonákhoz intézve szavait.

A Hezbollah főtitkárhelyettese, Naim Kasszem sejk hétfőn azt hangoztatta, hogy a síita fegyveres mozgalom készen áll az izraeli csapatok esetleges szárazföldi hadműveleteire. Az Iránból támogatott libanoni szervezet vezetőségének ez volt az első érdemi megszólalása Naszrallah pénteki megölése óta.

„Szembe kell néznünk minden lehetőséggel, és készen állunk, ha az izraeliek a szárazföldi behatolás mellett döntenek. Az ellenálló erők készen állnak a szárazföldi ütközetre” – mondta Kasszem.

Menekülnek a helyiek az országból

Mint írtuk, Izrael korlátozott szárazföldi hadműveletet tervez Libanonban. Eközben a helyiek menekülnek az országból, a Szíriába átkelő emberek száma elérte a 100 ezret. Amerikai tisztviselők szerint Izrael most tervezett hadjárata kisebb lenne, mint a Hezbollah elleni legutóbbi, 2006-os háború, és a Hezbollah infrastruktúrájának felszámolására összpontosítana, hogy megszüntesse az izraeli határ menti településekre jelentett fenyegetést. 

A Wall Street Journal pedig arról írt hétfőn, hogy izraeli katonák már behatoltak a Hezbollah izraeli határ közelében ásott alagútjaiba. Eközben az Egyesült Államok „pár ezer” főnyi erősítést küld a Közel-Keletre, hogy fokozzák a biztonságot – és hogy szükség esetén akár Izrael védelmében is segítsenek. Az előzményekről itt írtunk bővebben. 

Izrael megindította a Hezbollah elleni támadást Libanonban

Az izraeli hadsereg kedd hajnalban bejelentette, hogy korlátozott katonai műveleteket indított Libanonban, az izraeli határ közelében.

Az Izraeli Védelmi Erők közölte, az ország déli részén végrehajtott műveletekben a Hezbollah libanoni síita fegyveres szervezethez tartozó célpontokat támadnak. A szárazföldi erőket repülőgépekkel és tüzérséggel támogatják. A célpontok a határhoz közeli településeken találhatók, és közvetlen veszélyt jelentenek az észak-izraeli közösségekre. Hangsúlyozták, addig folytatják a hadműveleteket, amíg el nem érik a háborús céljaikat, és mindent megtesznek az izraeli polgárok megvédéséért.

(Borítókép:  Izrael szárazföldi támadást indított Libanon déli részén 2024. október 1-jén kora reggel. Fotó: Fadel ITANI / AFP)
Forrás: index.hu

közösség

további frisss

lap tetejére