Ismét hülyét csinált magából Ungár Péter

Vajda • 2021. szeptember 11., szombat •
Fizetett hirdetésben próbálja Ungár Péter megszólítani a szombathelyieket és a „tornyaiakat.” Utóbbi vélhetően Torony települést jelentheti, ám úgy tűnik, a budai milliárdos még a választói lakhelyét sem ismeri.
Ismét hülyét csinált magából Ungár Péter

Ungár Péter ismét bebizonyította, hogy teljesen fogalmatlan. Ezúttal a politikus szekerét toló Ezalényeg nevű szennylapon keresztül hirdettek meg egy, a budai milliárdost istenítő propagandacikket. A hirdetésben azt írják: „Ha megválasztják, arról, hogy ki mennyi pénzt kap nem ő fog dönteni, hanem a szombathelyiek vagy a tornyaiak, és az általuk megválasztott vezetők. Tornyaiak, tetszenek érteni. Ezen kifejezés vélhetően Torony település megbecsült polgáraihoz szól, ám Ungár, úgy tűnik, nem is tudja, hogyan kell kimondani a „toronyi” szót.

Nem ez az első szerencsétlenkedése az LMP-s kalandornak. Korábban egy civil bloggerrel került szóváltásba, amikor is azt találta mondani, hogy Sé város. A napokban pedig amiatt keveredett botrányba, mert bár korábban azt hazudta, hogy van lakása Szombathelyen, később kiderült, hogy csak a kampány idejére bérel egy ingatlant a Rumi úton.


Ungár a kampánya során hibát hibára halmoz, és egyelőre csak a nemi identitásával kapcsolatban szolgál érdemi információkkal. Hogy mit tenne az általa nem is ismert településekért, azt továbbra sem tudjuk. 

TOP

közösség

további frisss

lap tetejére