Indul az engedélyeztetés: csapdába csalja a magyar gyógyszer a koronavírust

mindenszo.hu • 2020. július 11., szombat •
„Minden eddig itthon vizsgált készítménynél hatékonyabban gátolja az új típusú koronavírus fertőzőképességét a magyar kutatók által kifejlesztett fehérjealapú gyógyszer” – mondta Kacskovics Imre, az Eötvös Loránd Tudományegyetem természettudományi karának dékánja, az immunológiai tanszék vezetője a Növekedés.hu-nak adott interjúban.
Indul az engedélyeztetés: csapdába csalja a magyar gyógyszer a koronavírust

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) égisze alatt működő gyógyszerfejlesztési konzorcium vezetője elmondta, a kezdetektől olyan hatóanyagban gondolkodtak, amely egyaránt képes semlegesíteni a vírust, valamint megelőző védelmet is nyújt, tehát alkalmas a passzív immunizálásra is. Ehhez egy kétkomponensű, fehérjealapú készítményt fejlesztettek, amely felfogható egy molekuláris csapdaként, mert ahhoz a tüskefehérjéhez kapcsolódik, amellyel a vírus a sejtekhez kötődne, így viszont erre képtelen – ismertette.

Kacskovics Imre az interjúban elmondta, a hatóanyagot az elkövetkező hónapokban kísérleti állatokon fogják vizsgálni. Ezzel párhuzamosan megkezdték az európai engedélyeztetéséhez, illetve a klinikai vizsgálatokhoz szükséges eljárás előkészítését is. Meglátása szerint a klinikai vizsgálatokat legkorábban 2021 végén, 2022 elején lehet elkezdeni.

A dékán azt is elmondta, hogy terveik szerint a hatóanyagot intravénás vagy a bőr alá adott injekció formájában lehet majd beadni. Miután a véráramba kerül, megjelenik a tüdőszövetben, sőt a tüdő léghólyagocskáiba is bekerül. Éppen arra a területre érkezik, ahová a fertőzést követően a koronavírus is bejut, tehát megakadályozza, hogy a vírus megfertőzze a sejteket – olvasható az interjúban.

 

közösség

további frisss

lap tetejére