Idegenben nyert rangadót az SZKKA

sd • 2020. szeptember 13., vasárnap •
Ezzel megszerezte első bajnoki győzelmét a szombathelyi csapat.
Idegenben nyert rangadót az SZKKA

Már a szerdai Siófok elleni találkozón félig-meddig a Boglári Akadémia-SZISE ellen készült az SZKKA. A várakozásoknak megfelelően nagyon szoros csatát hozott az egyenlő erők küzdelme. Az első félidő nagy részében ugyan a házigazda uralta a játékot, ám 8:8-nál azonban átvette a vezetést a Szombathely, és 2 góllal lógott meg házigazdája elől. A NEKA azonban ennél nagyobb előnyt nem engedélyezett. Bár egyenlítettek, az utolsó percekben Agbaba révén az SZKKA szerzett ismét 2 gólos előnyt, 15:17-ről várták a folytatást a csapatok.

Térfélcserét követően folytatódott a hullámvasút, azaz elment 3-mal az SZKKA, majd egalizált és újra átvette a vezetést a vendéglátó. Ha nincsenek Tomasevic bravúrjai, már ekkor eldőlhetett volna a derbi a NEKA javára, de szerencsére meccsben tartotta övéit a vasiak portása. A végletekig kiélezett csatában Mayer juttatta ismét vezetéshez a Szombathelyt, 28:29 volt ekkor az állás. Az SZKKA jó védekezésével végül megteremtette a győzelem lehetőségét, amivel éltek is a vasi lányok,  Wald üres kapuba dobott labdája pedig végképp lezárta a rangadót.

Boglári Akadémia-SZISE – Szombathelyi KKA 29-31 (15-17)
Balatonboglár, NEKA Csarnok, Jv: Bócz, Wiedemann

SZKKA: Tomasevic – Mayer 2, Banderlier 4, Pődör R. 2, Gorilszka 9, Agbaba 7, Orbán Csere: Wald 2, Horváth P. 2, Virág 1, Varga N., Pődör B. 2.

Fotó: Nemzeti Kézilabda Akadémia Facebook-oldala

közösség

további frisss

lap tetejére