Hogyan lehet idén érettségizni?

• 2021. április 10., szombat •
Újabb részletek derültek ki az idei érettségiről.
Hogyan lehet idén érettségizni?

Maruzsa Zoltán oktatási államtitkár elmondta, a harmadik hullámra való tekintettel március 8. óta bezártak az iskolák.Zajlik a pedagógusok oltása, több mint 100 ezren közülük már megkapták az oltást. A honvédség is segít benne.

Április 19-e közel van az érettségihez, így úgy döntöttek, hogy a 9-12. évfolyam május 10-én tér vissza a jelenléti oktatásra. Az óvodák és általános iskolák április 19-től nyithatnak.

Csak írásbeli érettségi lesz, azonban megtartják az előre hozott vizsgákat – magyarázta. Szóbeli vizsga csak ott lesz, ahol nincs írásbeli. 

Az érettségik biztonságosan megszervezhetőek – hívta fel a figyelmet. Egy helyiségben 10 fő tartózkodhat maximum, a tavalyi egészségügyi szabályok idén is érvényesek lesznek – emelte ki.

Ekkor tehető szóbeli vizsga

Részletekbe menően elmondta, a nyelvi érettségi a vonatkozó nyelvvizsga-egyenértékűségre vonatkozó szabályoknak megfelelően a szóbeli viszgarész nélkül is érvényes lesz mint nyelvvizsga. Ha bármely vizsgatárgyból középszinten a tanuló nem éri el a 25%-ot (az elégséges határát), de a 12%-ot igen, akkor szóbeli vizsgát tehet. A testnevelés-érettségihez is kapcsolódnak engedmények.

Akik "fizetős" vizsgákat tennének most, azok visszakaphatják a pénzüket, vagy szeptemberre halaszthatják a vizsgájukat, de Maruzsa Zoltán mindenkit arra buzdít, hogy ne halasszon.

A PEDAGÓGUSOK 2. KÖRÖS OLTÁSÁNAK MEGSZERVEZÉSEKOR FIGYELEMMEL LESZNEK ARRA, HOGY NE A NAGYSZÁMÚ PEDAGÓGUS BEVONÁSÁVAL MEGVALÓSULÓ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGÁK IDŐPONTJÁRA ESSEN.

A pedagógusok második körös oltásának megszervezésekor figyelemmel lesznek arra, hogy ne a nagyszámú pedagógus bevonásával megvalósuló írásbeli érettségi vizsgák időpontjára essen. 

MARUZSA ZOLTÁN MAGA IS FELÜGYELNI FOG ÍRÁSBELI VIZSGÁKON.

Ennyien szegték meg a szabályokat

Kiss Róbert, az ügyeleti központ vezetőhelyettese bejelentette, 615-en nem viseltek maszkot csütörtökön, 602-en voltak közterületen, 173 ember szegte meg a kijárási tilalmat és a gyülekezési szabályokat. 

Mindenki regisztráljon, aki eddig nem tette!

Galgóczi Ágnes NNK-főosztályvezető kiemelte, még mindig sok a kórházban ápolt és a gépi lélegeztetett, de jól halad az oltási program, 1,126 millióan már két oltással rendelkeznek, az oltási rangsorban 2. helyen áll Magyarország az EU-n belül.

Megerősítette, a jövő héttől már hatféle vakcina áll rendelkezésre - utalt a Janssen egydózisos vakcina érkezésére. 

Figyelmeztetett, akit egyszer beoltottak, a második oltására is menjen el, ettől ugyanis tartósabb védelem alakul ki, és üzente azt is, hogy mindenki regisztráljon.


Forrás: origo.hu
Kép: CSUDAI SÁNDOR - ORIGO

közösség

további frisss

lap tetejére