Hivatalosan is megkezdődött a piac felújítása

sd • 2020. július 14., kedd •
A protokoll szerint minden nagyobb beruházást megelőz egy ún. projektnyitó rendezvény. A szombathelyi vásárcsarnok esetében ugyan már hónapokkal ezelőtt megkezdődtek a felújítási munkálatok, azonban a pandémia miatt egészen a mai napig tolódott a projektnyitó.
Hivatalosan is megkezdődött a piac felújítása

Az esemény keretében - hagyományos módon - ismertették a vásárcsarnok felújításával kapcsolatos legfőbb tudnivalókat. Horváth Attila alpolgármester elmondta, hogy a beruházás megvalósításához 1,6 milliárd forintot nyert el a város, amihez még 354 millióval hozzá kellett járulnia az önkormányzatnak. A munkálatok már márciusban elkezdődtek, aminek zajszintje meghaladta pár ott lakó tűrőképességét, és panasszal éltek a hivatal felé. Éppen ezért az alpolgármester türelmet és megértést kért az érintettektől.

- El kellett dönteni, hogy "csak" egy ráncfelvarrást végzünk az épületen a jelenlegi kialakítás megtartása mellett, vagy továbbgondoljuk a piac funkcióját, és a legkorszerűbb igényeknek megfelelő épületté alakítjuk át. Ez a két opció állt előttünk, amelyek közül a tervezők a városvezetéssel és a vásárcsarnok bérlőivel együtt az utóbbi elképzelés mellett teszik le voksukat. A különböző áru- és termékcsoportokat képviselő 161 bérlővel 4 csoportban történt anno egyeztetés a Városházán, ahol mindenki megfogalmazhatta az igényeit. 2018-ban írtuk ki az első közbeszerzési eljárást, ami sajnos eredménytelenül zárult, mivel csak egy pályázat érkezett, és az is dupla annyiért végezte volna el a beruházás kivitelezését, mint amennyi forrás rendelkezésünkre állt. Az újabb közbeszerzési eljárás kiírásához módosítani kellett a terveket, ezen belül is csökkentettük a projekt műszaki tartalmát, szem előtt tartva és biztosítva az eredeti koncepció megvalósítását - tájékoztatott Nagy Imre Győző, a Savaria Városfejlesztési Nonprofit Kft.projektvezetője.

A felújítás az önkormányzat tulajdonát képező első és hátsó csarnok épületét érinti. A fejlesztés részeként szigetelik az első csarnok tetejét, felújítják a felülvilágítókat, megoldják a szellőzést és az árnyékolást. Megújítják a hulladékgyűjtést, komposztálást, zárt és szelektív hulladékgyűjtőket alakítanak ki. Az elavult vizesblokkokat szintén korszerűsítik.
A hátsó csarnokban kicserélik a nyílászárókat, és az első csarnokhoz hasonlóan felújítják a felülvilágítókat, valamint gondoskodnak a szellőzésről és az árnyékolásról. Új belső üzleteket alakítanak ki, korszerűsítik a gépészetet és a komplexum teljes belső részét kifestik.
A két csarnok közötti terület beépítése, valamint az északi oldalon megvalósuló előtető új kereskedelmi tereket hoz létre. A csarnokok új külső megjelenése modernné és kellemes hangulatúvá teszi az épületet. A felújítás a meglévő bérlők megtartásával, a piac csökkentett, de folyamatos üzemelése mellett történik.

A kivitelezőnek 12 hónapja van befejezni a projektet, azaz várhatóan 2021 tavaszán vehetik birtokukba a szombathelyi és környékbeli lakók a megújult vásárcsarnokot.

közösség

további frisss

lap tetejére