Hírrádióvá alakul a Kossuth-adó?!

SzR-valasz.hu • 2016. január 16., szombat •
Március 15-étől „tiszta" hírrádióvá alakítják a Kossuth Rádiót – értesült több forrásból is a Válasz.hu. A változás hasonló lesz az M1 hírtévévé alakításához, amely éppen egy évvel korábban, 2015. március 15-én történt meg.
Hírrádióvá alakul a Kossuth-adó?!

A Kossuthról a tervek szerint kiszervezik a magazinokat, és mindent, ami nem hírműsor, az országosan mintegy másfél millió ember által hallgatott adóról a 200 ezer ember által követett Bartók Rádióra visznek.
Az internetes portál úgy tudja, a március 13-i adásnap (vasárnap) az utolsó, amire az illetékesek még rendelhetnek magazinműsort.

Az MTVA sajtóirodájától megkérdezték, hogy az eddigi magazinok közül lesz-e olyan, amelyik nem kerül át a Bartókra, hanem marad a Kossuthon, illetve lesz-e olyan, amelyik megszűnik, és hozzávetőlegesen hogy fog kinézni az új műsorstruktúra – levelükre egyelőre nem érkezett reakció.

közösség

további frisss

lap tetejére