Hihetetlen, mivel oldanák meg a kínaiak a népességfogyást, ilyen még a világon sehol nem volt

• 2023. április 01., szombat •
Hihetetlen, mivel oldanák meg a kínaiak a népességfogyást, ilyen még a világon sehol nem volt

Egész jól indul az április kilenc kínai főiskola hallgatóinak, ugyanis úgy döntöttek, hogy egy hét szabadságot adnak nekik azért, 

hogy legyen idejük nyugodtan szerelembe esni, és idővel a családalapítás útjára lépni

- írja a Magyar Nemzet.

Az Insider cikke alapján a Mandiner megjegyzi, a világ legnépesebb országában évtizedek óta most először csökkent a népesség, idén pedig feltehetően már a helyébe is lép India.

A népességfogyást egyébként nagyon komolyan veszik Kínában, ezek a felsőoktatási intézmények arra kérték a hallgatókat, hogy ebben az egy hétben utazzanak, lazítsanak és ismerkedjenek, írjanak naplót, vagy éppen forgassanak útifilmeket.

„Sétáljatok ki az egyetemről, lépjetek kapcsolatba a természettel, és a szívetekkel érezzétek a tavasz szépségét” – olvasható az iskolák közleményében.

A távol-keleti országnak egyébként komoly fejtörést okoz, hogy hogyan akadályozzák meg a népességcsökkenést. Olyannyira, hogy kampányokat indítanak, hogy valahogyan rávegyék az embereket az elköteleződésre. Az egyik ilyen akció lényege, hogy harmincnapos „házassági szabadságot” kínálnak, vagy éppen 

arra kérik a városi nőket, hogy vidéki, idősebb agglegényekkel randizzanak.

Borítókép: Járókelő egy pekingi étterem előtt (Fotó: MTI/AP/Andy Wong)
Forrás: magyarnemzet.hu

közösség

további frisss

lap tetejére