Hiányposztra igazolt az SZKKA

sd • 2020. július 10., péntek •
Sajtótájékoztató keretében jelentették be pénteken, hogy Marija Agbaba személyében egy szerb bal kezes jobb átlövőt sikerült szerződtetnie a szombathelyi kézilabda klubnak.
Hiányposztra igazolt az SZKKA

Pődör Zoltán klubelnök elmondása szerint már tavaly is arra törekedtek, hogy olyan játékost találjanak, aki balkezes és jobb lövő. Hozzátette: évek óta hiányposztnak számított ez a csapatban, viszont most reményeik szerint megtalálták a megfelelő játékost Marija Agbaba személyében, aki azonosulni tud az SZKKA játékstílusával és játékfelfogásával. Pődör Zoltán abban bízik, hogy az új igazolás beváltja a hozzá fűzött reményeket, és teljesítményével hozzájárul a csapat legfőbb célkitűzésének eléréséhez, azaz a bentmaradás kivívásához. A szerb kézilabdázó 1995-ben született, játszott korábban hazájában a ZORK Kikinda, majd a fehérorosz HC Gomel színeiben, az elmúlt idényben pedig a szerb Jagodinában. A magyar közönség számára sem ismeretlen Marija Agbaba, hiszen a 2016-2017-es idényben a Siófokot, a 2018-2019-es szezonban pedig a Békéscsabát erősítette. Nem mellesleg a szerb női válogatott bő keretének a tagja.  

- Nagyon szeretem a magyar kézilabdát, szeretek ebben az országban játszani és külön öröm számomra, hogy Szombathelyre igazolhattam. Bízom benne, hogy sikerül megfelelnem a klub, az edzőm által támasztott elvárásoknak, és együtt megvalósítjuk azokat a célokat, amelyeket saját magunkkal szemben felállítunk.

Döntésem meghozatalában itt játszó szerb játékos is segített, aki biztosított arról, hogy ennél a klubnál minden rendben van, jó a csapat, kiegyensúlyozott szakmai munka zajlik és nyugodt, stabil háttérrel rendelkezik az egyesület - nyilatkozta az SZKKA új kézilabdázója.

Marosán György jelentős előrelépésként tekint Marija Agbaba érkezésére, leigazolásáért köszönetet mondott a klub vezetőségének és egyúttal reményét fejezte ki, hogy a szerb légióssal sikerül a csapatnak szintet lépnie.

Pődör Zoltán a sajtó kérdésére elmondta: Marija Agbaba érkezésével teljessé vált az SZKKA kerete. - Vagyunk elegen, már nem áll szándékunkban új játékost keresni, felnőtt keretünk 17 főt számlál. Mellette ne felejtsük el, hogy van egy fiatal csapatunk is az NB I/B-ben, akikkel a tavalyi évhez hasonlóan szoros lesz az együttműködés. Velük együtt teljesen kimaxoljuk a szövetség által lehetővé tett 28 fős keretet, tehát a meglévő játékosállományuknak fiatalokkal töltjük fel, úgyhogy bőséges keret áll majd Marosán György rendelkezésére - tájékoztatott a klubelnök. 
 

TOP

közösség

további frisss

lap tetejére