Hétvégétől már szabadon utazhatnak az oltott magyarok Csehországba

• 2021. május 11., kedd •
A koronavírus ellen beoltott állampolgárok Magyarország és Csehország közötti szabad utazásáról is tárgyalt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Jakub Kulhánek cseh külügyminiszterrel kedden Budapesten.
Hétvégétől már szabadon utazhatnak az oltott magyarok Csehországba

Szijjártó Péter a megbeszélés után tartott közös sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a fő kérdésben a két fél egyetért, a részleteket pedig hamarosan kidolgozzák.

Magyarország több országgal is kétoldalú tárgyalásokat folytat arról, hogy a beoltottak szabadon utazhassanak- emlékeztetett, hozzátéve: eddig hat megállapodás jött létre.

A miniszter kiemelte, hogy Csehország az egyik legszorosabb szövetségese Magyarországnak. Szerinte a két ország együttműködése a koronavírus-járvány alatt is példás: segítettek egymásnak hazajuttatni az külföldön rekedt állampolgáraikat,

MAGYARORSZÁG PEDIG 150 LÉLEGEZTETŐGÉPET ADOTT, MÁJUS VÉGÉN PEDIG 40 EZER VAKCINÁT BIZTOSÍT CSEHORSZÁGNAK.

A két ország gazdasági együttműködésével kapcsolatban elmondta: a koronavírus-járvány okozta nehéz időszak ellenére a két ország közötti kereskedelmi forgalom meghaladta a 9 milliárd eurót, és a nagyvállalatok beruházásai is kölcsönösek.

Két magyar nagyvállalat sikereiről beszámolva ismertette: a Mol 304 benzinkutat üzemeltet Csehországban, az MVM Energetika Zrt.-nek pedig már másfél millió cseh ügyfele van.

Szijjártó Péter hangsúlyozta azt is: Magyarország és Csehország fontos szerepet szán a nukleáris energiának a nemzeti energiamix összeállításában a klímacélok eléréséért, ezért a két ország közösen lép fel a nukleáris energiával szembeni negatív megkülönböztetés ellen.

A nukleáris energia tiszta, olcsó és biztonságos módja az energia előállításának - fűzte hozzá, kiemelve: a nemzeti energiamix összeállítása nemzeti hatáskörbe tartozik.

A miniszter beszélt arról is, hogy a

KÉT ORSZÁG AZ EURÓPAI UNIÓ JÖVŐJÉVEL KAPCSOLATOS LEGFONTOSABB KÉRDÉSEKBEN IS EGYETÉRT.

Többek között elutasítják az illegális migrációt, a kötelező betelepítési kvótát, az EU külső határainak védelmére helyezik a hangsúlyt és támogatják az unió nyugat-balkáni irányú bővítését - mondta Szijjártó Péter.

Egy, az uniós vakcinaútlevéllel kapcsolatos kérdésre válaszolva azt mondta: a brüsszeli bürokratáknak először arra kellene törekedniük, hogy legyen oltóanyag, és csak utána kellene napirendre tűzni a vakcinaútlevél kérdését.

Az uniós vakcinaútlevél nem fogja felülírni a nemzeti szabályozásokat - tette hozzá.

A Kínát bíráló közös uniós nyilatkozat megvétózásával kapcsolatos kérdésre azt felelte: az EU eddig nyolcszor adott ki nyilatkozatot vagy határozatot Kínával kapcsolatban, de egyik sem hozott változást, pozitív előrelépést. A miniszter ezért értelmetlennek tartja egy kilencedik nyilatkozat kiadását.

A beoltottak utazásával kapcsolatos kérdésre úgy reagált: a részletszabályokról a külügyminisztérium honlapján lehet tájékozódni.

Jakub Kulhánek cseh külügyminiszter szerint a beoltott állampolgárok szabad utazásáról szóló részletek már a hétvégére tisztázódnak, és semmi nem akadályozza majd a szabad utazásukat a két ország között.

Csehország prioritása is a koronavírus-járvány megállítása és a normális élethez való visszatérés- tette hozzá.

A cseh külügyminiszter köszönetét fejezte ki Magyarországnak a járvány alatti segítségéért, és a vrbeticei fegyverraktár felrobbantásával kapcsolatos nyilatkozatok elkészítése során nyújtott támogatásáért.

Az illegális migrációval kapcsolatban kiemelte: a visegrádi négyek (V4: Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) "hangja a migráció kérdésében pragmatikus, racionális hangként" jelenik meg Brüsszelben. A V4-eknek köszönhetően sikerült elutasítani a kötelező betelepítési kvótát - tette hozzá.

Hangsúlyozta: az EU csak akkor tudja sikeresen kezelni a migrációt, ha egységesen lép fel ellene. A tagállamoknak jobban együtt kell működniük a migráció kérdésében - vélekedett.

A tárgyaláson Csehország uniós soros elnökségéről is beszéltek. Ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy olyan Európára van szükség, amely magabiztosan védi az értékeit, a szabadságot, a demokráciát és az emberi jogokat.

Kérdésre válaszolva azt mondta:

AZ UNIÓS VAKCINAÚTLEVÉL ÉS A NEMZETI VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNY NEM OLTJA MAJD KI EGYMÁST.

A nemzeti hatáskörben kiadott igazolvány egy "előlépés" az uniós vakcinaútlevél előtt. Szerinte az lenne az ideális, ha az uniós vakcinaútlevelet minél hamarabb be lehetne vezetni, és azzal lehetne utazni Európában.

A vrbeticei fegyverraktár felrobbantásával kapcsolatos kérdésre azt felelte: Magyarország fontos szerepet játszott az EU és a NATO erről szóló közös nyilatkozatának létrejöttében. Csehországnak fontos, hogy az EU és a NATO egységesen kiáll mellette - mondta Jakub Kulhánek.


Forrás: origo.hu
Kép: MTI/MÁTHÉ ZOLTÁN

közösség

további frisss

lap tetejére