Heten a világ ellen - új filmmel jelentkeztek a kőszegi amatőr filmesek

frisss.hu • 2016. július 30., szombat •
Egy thriller és egy misztikus sci-fi után a kőszegi fiatalokból álló amatőr stáb, a SawyerHun Studios elkészítette harmadik filmjét, a Heten a világ ellen címet viselő akció-vígjátékot.
Heten a világ ellen - új filmmel jelentkeztek a kőszegi amatőr filmesek

Korábban is foglalkoztunk már a kőszegi amatőr filmesekkel, akik most új filmet forgattak. A történet szerint hét, különböző bajokkal küszködő veszélyes bolond lép meg egy pszichiátriai intézetből, a sztori az ő szökésük reggelén veszi fel a fonalat. Az egyik szál az őket üldöző hatóság, míg a másik a hét szökevény kalandozása a nagyvilágban, akik egy házat elfoglalva találnak menedéket és próbálnak új életet kezdeni.

A filmet már 2015. októberében megírták, a forgatás november 21-én kezdődött a kőszegi tűzoltóságon és hétvégente. Az amatőr színészek közül jó néhányan az előző két filmből köszönnek vissza, de sok új ember is csatlakozott a csapathoz. "Ezúttal ismét 50-60 ember dolgozott a készítésén, feltűnnek benn állatok is, köztük Pascal, a kaméleon, aki egész jól viselte a szereplést, de egy animált ufó szintén beköszön egy jelenetben. Az előző két filmmel ellentétben itt sokkal több főszereplő, fontosabb mellékszereplő van, sok helyszínnel, több fő szállal, csattanóval, a film végén pedig 54 év telik el a cselekményben. Az itt még feltűnő arcoknak másfél óra sminkelés kellett a végső, idős kinézetükig. Mindez 30 fokos hőségben történt, ami a színészeknek nem lehetett kellemes"  - tudtuk meg Pintér Bálint, a rendezőtől.

A film műfaja vígjáték, ezért is esett a választás bolondos főhősökre, másrészt történetéből adódóan akció, ráadásul az egyik szökevény múltja szorosan kapcsolódik az alvilághoz, melyből a történet előrehaladtával adódnak még meglepetések. Közben rengeteg jópofa kívülállóval is összehozza őket a sors, és mivel egy szóvicc miatt nem egyszer hangzik el Jet Li neve, egy pár másodpercre ő is beköszön. 

A film operatőrei Vadász Péter és Merisch Ádám voltak, a légi felvételes Kappel Gyula, effektező Fejes Márk Péter és Nagy Gergely, sminkes Schrantz Klaudia és Ötvös Fanni, író, rendező és utómunka Pintér Bálint. Főbb szerepekben hosszú a lista: Széles Szilveszter, Kákonyi Zsolt, Kákonyi Detre, Pintér Bálint, Kálmán Dániel, Nagy Gergely, Takács Olivér, Marti Patrick, Széles Patrik, Róka Márió, Bognár Evelin, Unger Levente és Nyul Krisztián. 

Íme a végeredmény:

 

 

közösség

további frisss

lap tetejére