Hende Csaba: 1-2 héten belül nem várható nálunk radikális romlás

• 2020. augusztus 04., kedd •
Az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnökét a járványhelyzet jelenlegi szakaszáról faggattuk. Mint mondta, nem dughatjuk homokba a fejünket, vakcina hiányában a fokozott óvatosságot folyamatosan szem előtt kell tartani.
Hende Csaba: 1-2 héten belül nem várható nálunk radikális romlás

A helyzet világszerte és Európában is több mint aggasztó - kezdte helyzetértékelőjét Szombathely országgyűlési képviselője. Hende Csaba megjegyezte: még nem lehet tudni, hogy hathatós gyógyszer és hatékony vakcina mikor áll majd a lakosság rendelkezésére, az elkövetkezendő 1-2 hónapon belül ezzel még biztosan nem kalkulálhatunk.  

- Rohamos a fertőzés terjedése, a vírus itt van közöttünk. Magyarország eddig a legjobban védekező országok közé tartozik az egész világon. Ennek több összetevője van: a kormány és az operatív törzs döntései ugyanúgy szerepet játszanak ebben a példátlan sikerben, tudjuk jól, Vas megyében eddig hála Istennek halottja sem volt a járványnak. A sikerben mindenkinek fontos része volt, az önkormányzatoknak, civil szervezeteknek, segítő önkénteseknek. Mindenkinek köszönettel tartozunk. De ugyanúgy fontos volt az is, hogy betartsuk a szabályokat. Biztos sokan jártak úgy, mint én, hogy próbáltunk boltba menni 9 és 12 óra között, de nem mehettünk be, vissza kellett mennünk, hiszen akkor csak a 65 év felettiek vásárolhattak be. Kellemetlen, de ennyi kellemetlenséget megért az, hogy ezzel hatékonyan megóvtuk idős honfitársainkat. Nem szabad könnyelműsködni, figyelni kell a jeleket,

egyelőre továbbra is jó a helyzet hazánkban, a következő 1-2 héten belül radikális romlás nem várható, de nem dughatjuk homokba a fejünket, nem gondolhatjuk azt, hogy körös-körül tombol a vihar, csak nálunk lesz napsütötte kék égbolt

- fogalmazott Hende Csaba, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke.

Kiemelte: a kormány mindent elkövet azért, hogy a második hullám lehetőség szerint kerülje el az országot vagy csak enyhe lefolyású legyen. Hende Csaba hozzátette azt is, hogy a járvány elleni eddigi helytállásunk biztatást jelent a jövőre nézve.

közösség

további frisss

lap tetejére