Hat percig sodródott a kisfiú, miközben az úszómester mobilozott

origo.hu • 2021. augusztus 21., szombat •
Tíz hónap felfüggesztett börtönbüntetés kapott egy úszómester, aki miatt 2016-ban az általa felügyelt medencében az akkor 7 éves Szajnik Vincét baleset érte, és maradandó fogyatékosságot szenvedett. Az édesapa, Szajnik János szerint az éber kómában fekvő gyereke állapotáért mások is felelősek, aminek kimondásáért továbbra is harcol - írja a Blikk.
Hat percig sodródott a kisfiú, miközben az úszómester mobilozott

„Öt éve pokol az életünk. Több évet töltöttünk a baleset után a kórházban és a rehabilitáción, de Vince továbbra is állandó felügyeletet igényel. Alapszintű ápolása és kezelése havonta több milliós összeget tenne ki, de én és az édesanyja ezt jelenleg nem tudjuk biztosítani. Az Aquarius Élményfürdő, ahol a baleset megtörtént, rendelkezett ugyan felelősségbiztosítással, de a biztosító egyelőre nem hajlandó a kárunkat enyhíteni" – mondta elkeseredetten Szajnik János a Blikknek.

Vince 2016 júniusában, úszótáborban volt, amelyet a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye székhelyén található élményfürdőben tartottak. Szajnik János elmondta, hogy kisfia a jó úszónak tartott gyerekek csoportjába került:

"Mondjuk, nekem ezzel kapcsolatban más volt a meglátásom, de az tény, hogy előző évben is volt ugyanitt úszótáborban.

A férfi fejében meg sem fordult, hogy fia ne lenne megfelelő felügyelet alatt a táborban, ezért sokként érte a hír, hogy

VINCÉT KÓRHÁZBA VITTÉK, MERT BELEFULLADT A MEDENCÉBE, ÉS ÚJRA KELLETT ÉLESZTENI.

„Egy hónapig nem is tudtam mással foglalkozni, mint az intenzív osztályon fekvő gyerekemmel. Aztán mégis szerettünk volna a tragédia körülményeiről pontos tájékoztatást kapni, de ez nem volt egyszerű" - mondta az édesapa.

A részletek a család számára az úszómester-vízimentővel szemben megindult büntetőeljárás során tisztázódtak. Miután Vince lecsúszott a kamikaze csúszdán, felállt a vízben, majd néhány másodperc múlva – ismeretlen okból – előre dőlt a vízbe, majd az oldalára fordulva a víz alatt két kézzel a torkához kapott, végül

ARCCAL LEFELÉ A VÍZ SZÍNÉN SODRÓDOTT TÖBB MINT HAT PERCEN KERESZTÜL. VINCÉT FÜRDŐZŐ GYEREKEK MENTETTÉK KI.

Az úszómester azt gondolta, hogy a fiú búvárkodik, közben Vince az oxigénhiány miatt agykárosodást szenvedett.

„Az úszómester a medencének egy olyan területén hagyta a vízben arccal lefelé lebegni a fiamat, amelyet a lecsúszás után azonnal el kell hagyni, hogy a következő csúszók is biztonságosan leérkezzenek! Ráadásul az eljárás során megállapították azt is, hogy

AZ ÚSZÓMESTER MOBILOZOTT, A BARÁTNŐJÉVEL VÁLTOTT SMS-EKET.

Arról csevegtek egyébként, hogy sokat ugráltatják, mert kevesen vannak a medencékhez, és neki akkor kettőre is figyelnie kellett. Ez azonban nem vesz el a felelősségéből. Viszont annak a fürdő vezetőségére vonatkozóan is azonnal fel kellett volna vetődnie, de ez sajnos nem történt meg."

Szajnik János több dolgot is felháborítónak tartott a nyomozás és a bírósági tárgyalás során, erről részletesen beszámolt a lapnak.

közösség

további frisss

lap tetejére