Hasfájásra panaszkodott, tíz nap múlva meghalt

origo.hu • 2021. július 31., szombat •
Egy ártatlannak tűnő hasfájással került kórházba Kovács Szandra, egy 27 éves Baranya megyei anyuka július 4-én. A vizsgálatok közben kiderült, hogy hasnyálmirigy-gyulladása van, ami több szervét is megbetegítette. Kilenc napig altatásban volt, de többet nem ébredt fel – írta az Origó a Blikkre hivatkozva.
Hasfájásra panaszkodott, tíz nap múlva meghalt

Férje elmondta, hogy az utolsó otthoni napján még a felesége ébresztette őt, napközben beszéltek telefonon.

Éreztem a hangján, hogy nincs túl jól, de azt mondta, minden rendben. Később jelezte, hogy vigyek neki gyógyszert, mert görcsöl a hasa. Végül elvittem orvoshoz, akitől kapott egy injekciót, de az sem segített.

Nem sokra rá megállapították, hogy hasnyálmirigy-gyulladás miatt szenved, és azonnal vitték mentővel a pécsi kórházba

– mondta a Blikknek a férj, Dömötör Sándor.

A férfi aznap már nem tudott beszélni feleségével, másnap délelőtt érte el telefonon. Felesége akkor csak annyit mondott, épp vizsgálják. A férj kora délután bement hozzá, Szandrán éppen életmentő műtétet hajtottak végre.

AZ ORVOS EKKOR MONDTA EL, HOGY A NŐ TÖBB SZERVÉT IS MEGTÁMADTA A GYULLADÁS.

„Ezután már altatásban volt, de én mindennap bementem hozzá. Fogtam a kezét és beszéltem hozzá. Könyörögtem neki, hogy ébredjen fel. Az első napon még meg tudta emelni a kezét, de utána már semmire sem reagált. Volt, hogy jobb eredményeket produkált, és biztattak az orvosok, de aztán belázasodott. A létező összes módon próbálták hűteni, de már nem tudtak segíteni rajta. Végül 13-án hajnalban hívtak, hogy meghalt. Még elbúcsúzni sem tudtam tőle" – mondta Sándor, aki azóta teljesen egyedül maradt a 8 hónapos Dorkával, a 2 éves Dominikkal és a 8 esztendős Kevinnel. A fiatal édesanyát azóta már el is temették.

Szandra mindig azt mondta a meghalt nagyszüleiről a gyerekeknek, hogy csillagok lettek az égen.

Ezt mondtam most én is nekik az édesanyjukról

– zokogott a férfi.

AZ ÉV ELEJÉN HATÁROZTÁK EL MÉG EGYÜTT, HOGY AZ OTTHONUKAT FELÚJÍTJÁK, EGY SZAKEMBER PEDIG NEKI IS LÁTOTT, DE A BONTÁSI MUNKÁLATOK UTÁN ELTŰNT.

A ház jelenleg lakhatatlan, Sándorék az anyósáéknál laknak. Szandrának ez a ház volt az álma, ezért a párja mindenképpen szeretné élhetővé varázsolni. A falusi csok támogatást megigényelték, de a kontár melós által ötmillióra becsült költségek vélhetően többre fognak rúgni. Ehhez pedig támogatásra lesz szükségük.

A pár tízéves házassága alatt Szandrának egy enyhe pajzsmirigybetegségen kívül nem volt semmi baja. Az orvosok nem tudták megmondani, mitől alakulhatott ki nála a hasnyálmirigy-gyulladás.

közösség

további frisss

lap tetejére