Harmadik helyen zárt a SZoESE spartanosa

• 2023. január 28., szombat •
A Nagymaroson rendezett Spartan Winter Sprint Elite férfi futamában a Szombathelyi Egyetemi SE sportolója, Kívés Bendegúz harmadik helyen végzett, míg párja, Rácz Henrietta megnyerte Sprint Age Group kategóriáját.
Harmadik helyen zárt a SZoESE spartanosa

Mások mellett magyar, szlovák és cseh résztvevői is voltak a mintegy 1000 embert megmozgató nagymarosi Spartan Winter Sprint versenynek. A SZoESE rutinos spartanosa, Kívés Bendegúz az elite férfi kategóriában remek teljesítményt elérve a dobogó harmadik fokára állhatott fel, nem sokon múlt, hogy előbbre végezzen.    

– Számomra rendkívül kedvező volt a pálya, mivel sík terepen lett kialakítva és eléggé gyors volt – idézte fel a versenyt és annak körülményeit Kívés Bendegúz. – 23 akadályt kellett teljesíteni a megszokott módon. Úgy kezdődött, hogy először a Duna-partra vezetett az útunk, aztán térdig belegázoltunk a folyóba, ahol mintegy 200 métert haladtunk. Az ilyenkor szokásos 5-6 fokos lehetett a Duna, de annyira tombolt bennünk az adrenalin, hogy nem is éreztük. Ugyan vittem magammal kesztyűt, hogy ha esetleg elkezd fázni a kezem, akkor felhúzom, de aztán ahogy nedvesség érte, fel sem tudtam húzni, így mindössze arra volt jó, hogy meg tudtam benne törölni a kezem. A legnehezebb szakasznak a kőgolyócipelés bizonyult, mert nagyon nyirkos időjárás uralkodott, ennélfogva nehezen tudtam felemelni. A futós, mászós, akadályokkal teli rész jól ment. Szinte végig hárman váltogattuk egymást az élen, az utolsó akadályhoz is csaknem egyszerre értünk oda. A dárdával történő célbadobás a második helyen álló vetélytársamnak sikerült a legjobban, az első pozícióban lévő ellenfelem kihagyta, és sajnos én is. Nagyon igyekeznem kellett, mert hamar utolért minket a mezőny. Nagy mázlink volt, mivel a futam jelentős részében végig rossz, ködös idő volt, viszont a nagymarosi és a visegrádi domb közé érkezve meglepően egészen tiszta idő fogadott minket – számolt be a SZoESE sportolója.  

Bendegúz párja, Rácz Henrietta nemrég költözött Debrecenből Szombathelyre, a fiatalok november óta heti rendszerességgel edzenek közösen. Henrietta jelenleg még a korosztályának megfelelő age group kategóriában versenyzett, amelyet meg is nyert. Bendegúzhoz hasonlóan neki is mindössze egyetlen hibája volt Nagymaroson, mégpedig szintén a dárdadobásban. Célja, hogy az elite kategóriában indulhasson.

Forrás: vaol.hu

közösség

további frisss

lap tetejére