Hangulat, amit csak a Kiscsillag tud - MMIK-koncert szombaton

• 2022. november 15., kedd •
Igazi lelkes, táncolós fellépésre készülnek Lovasiék november 19-én, szombaton este 9-től az MMIK-ban, régi és új dalokra egyaránt számíthatunk.
Hangulat, amit csak a Kiscsillag tud - MMIK-koncert szombaton

Nem először jönnek Szombathelyre a fiúk, akik szép emlékeket őriznek a városról és az itteni közönségről. - A Dalok párban akusztikkoncertek sorozat nagyon izgalmsas volt! Rendhagyó volt az a koncepció, hogy a 70-80 dalból álló repertoárból a közönség bevonásával döntöttük el, aznap miket játszunk. Most persze nem ilyen fellépésre készülünk,

szombaton egy klasszikus lelkes, táncolós koncertet szeretnénk hozzátok elvinni.

A Tompa kések album 2020-ban jelent meg, azóta csak egyszer zenéltünk Szombathelyen, a Végállomásban. A nagy lezárások után ez lesz az első igazi koncertünk a környéken! - mondta előzetesen Lovasi András.

- Szeretnénk, ha a szombati koncertet a megszokott Kiscsillag-hangulat jellemezné, az a hangulat, amit mi tudunk egyedül az országban! - tette hozzá Lovasi, aki már nagyon várja, hogy lássa a régi szombathelyi arcokat, akik az ő muzsikájukat szeretik. Hiába maradt el az új lemez promóciója, a közönség nagyon megszerette a Tompa kések dalait. - Látszik, hogy van egy biztos közönségünk, és annak ellenére, hogy nem nagyon játszanak minket az országos rádiók, keresnek, szeretnek bennünket. Ez egy olyan lemez, amelynek a dalai nagyon jól játszhatóak a koncerteken. Van egy-két bonyolultabb dallam, vagy olyan dal, amelynek a hangvétele vagy a tempója nem feltétlenül passzol egy klubkoncert műsorába, de a legtöbb simán játszható! - árulta el Lovasi, aki elmondta azt is, hogy az utóbbi fellépéseiken jócskán visszanyúltak a régebbi muzsikákhoz.

- A nyár végi repertoárfrissítés során átnéztük a korábbi albumokat, és ilyenkor újra felfedezzük a rég elfeledett dalainkat

- tudtuk meg.

A zenekaron belüli alkotói dinamika folyton változik, zene- és szövegírásban is hol Lovasihoz, hol Lecsóhoz, hol Szesztay Dávidhoz tolódnak a hangsúlyok. Nem kizárt, hogy még idén kijönnek egy-egy új dallal, de addig is élőben az MMIK-ban hallhatóak most szombaton este 9-től.

Kép: a zenekar Facebook-oldala

közösség

további frisss

lap tetejére