Háborús övezet Molnaszecsődön - bemutatkozik a térség meghatározó airsoft bázisa

sd • 2020. július 07., kedd •
Az airsoft olyan szimulációs taktikai sport, amelyet speciális fegyverutánzatokkal űznek, 6 milliméteres biológiailag lebomló gömblövedékek kibocsátásával. Az Easy Base Airsoft felejthetetlen élményt kínál mindazoknak, akik testközelből meg akarják tapasztalni hogyan lehet háborút nyerni egy szimulációs program keretében.
Háborús övezet Molnaszecsődön - bemutatkozik a térség meghatározó airsoft bázisa

A sportág az 1970-es évek közepén Japánból indult hódító útjára, 15 évvel ezelőtt jelent meg hazánkban, nagyjából a paypalos fizetési rendszerrel egyidőben. - Körülbelül 15 évvel ezelőtt kaptam meg életem első airsoftos fegyverét, arról azonban nem tudtam, hogy erre egy komplett iparág épül. Utánanéztem ennek a sportnak, kik csináljak, hogyan űzik. Miután befejeztem a sulit,  Ausztriában kaptam állást, és beszereztem egy airsoftos felszerelést. A gond csak az volt, hogy nem igazán volt olyan ismerősöm, akivel ki tudtam volna próbálni. Akkoriban jött divatba a Facebook, így hát lefényképeztem a szettem és közzétettem azzal a felhívással, hogy társat keresek a sportágnak a gyakorlásához - mondta el érdeklődésünkre Colic Ádám, az Easy Base Airsoft alapítója.
 
Az egész őrület egy kőszegi kecskefarmon kezdődött, ami Ádám édesapjának tulajdonában áll. Efölött volt még egy 1-2 hektáros terület, ott kezdték el amatőr módon űzni az airsoftot. Ugyan lett volna pár ismerős, aki kipróbálta volna az újszerű szórakozási lehetőséget, de anyagilag nem engedhették meg maguknak a megfelelő felszerelés megvásárlását. Így aztán Ádám beruházott, vett még jó pár szettet, amiket kölcsönadott a barátainak, elvégre mégiscsak úgy érdemes ezt elkezdeni, ha minél többen vannak. A felszerelések beszerzése és karbantartása szépen lassan már majdnem csődközeli állapothoz vezetett a fiatalembernél, úgyhogy ami addig ingyen muri volt, azért attől kezdve fizetni kellett, legalábbis ami a szettek kölcsönbe vételét illeti. Ennek híre ment az egész megyében és olyan emberek is megjelentek, akik már régebb óta űzték a sportágat.

Duzzadni kezdett a létszám és megnövekedett a támogatók tábora is. A NATO által szabványosított egyenruhában csapnak össze a "katonák" taktikai mellényben, sisakban. A rendkívül szórakoztató harci játék során akár megtörtént háborús szituációkat is lehet modellezni.  

- Időközben ez az egész annyira kinőtte magát, hogy elhatároztam, vállalkozás formájában csinálom tovább, megfelelő jogi háttérrel, hiszen nem lehet csak úgy kimenni és vaktában lövöldözni az erdőben. Alkottunk egy szabályrendszert a vállalkozás mellé és a Facebookon kezdtem hirdetni, felkínálva a lehetőséget mindenkinek, aki ezt ki szeretné próbálni. Kőszegről Ólmodra költöztünk egy elhagyatott laktanya épületbe, ahol nagy sikerrel szerveztünk programokat mintegy fél évig, aztán azt is kinőttük, mivel hirtelen nagyon nagy lett az érdeklődés az airsoft iránt.

A horvátzsidányi, egykori közel 5 hektáros TSZ udvart béreltük ki, ahova már Zalából és Győr-Moson-Sopron megyéből is érkeztek érdeklődők, ekkor már 50-60 fő járt hozzánk rendszeresen. Itt is mindösszesen fél évet tudtunk eltölteni, mert még nagyobb területre lett szükségünk. Ekkor kaptuk a molnaszecsődi tippet, a régi radarbázissal kapcsolatban. Egy 20 hektáros zárt önkormányzati tulajdonról van szó, ami nagyon sokat ér, viszont sikerült megegyeznem a település polgármesterével, hogy bérbe vehessük a területet. Ezzel a falu is jól jár, hiszen folyamatos bevételt jelent a helyi önkormányzat számára, és mi is, hiszen ezzel a 20 hektáros területtel évekre előre tudunk tervezni. 2015. április 14-én született meg a megállapodás az egykori laktanya épületének hasznosításáról, ami éves szinten 1 millió forintot hozott Molnaszecsődnek. A létesítményt félig-meddig már visszavette a természet, teljesen benőtte a gaz, amitől megszabadítottuk, valamint a segítőkész helyi mezőgazdászok hathatós közreműködésükkel ingyen rendbe tették az utakat, parkolókat és ismét meghirdettük magunkat a közösségi portálon. Az új lehetőségre szinte azonnal felkapta a fejét Nyugat-Magyarország airsoftos közössége, aminek létszáma 500-1000 fő között mozog - mesélte Colic Ádám.
 
Az első nyílt nap és programkavalkád mintegy 300 vendéget csábított Molnaszecsődre. Eleinte havonta 20-30 fő érkezett ide airsoftozni, majd szerveztek egy magyar-osztrák összecsapást is, amivel jelezni szerették volna, hogy a nemzetközi kapcsolatépítéssel és jól haladnak. - A "sógorok" nagyon szeretik ezt a helyszínt, náluk kevés ehhez hasonló lehetőség adódik, viszont rengetegen űzik a sportágat, szívesen jönnek át hozzánk, de ugyanez elmondható a szlovákokról, horvátokról és az erdélyiekről is.

A programok alapvetően egy kidolgozott tematika alapján épülnek fel, amihez adott, hogy milyen öltözetben kell ezeken részt venni. Gondolok itt arra, hogy egy amerikai-afgán összecsapás során mindkét frakció olyan uniformisban harcol, mint a valóságban.

Ha valaki úgy érkezik, hogy még sosem próbálta ki ezt, ennélfogva felszerelése sincs, természetesen minden eszközt tudunk számára kölcsönözni. Ezzel összefüggésben egy olyan szolgáltatást is kínálunk, ami kifejezetten a csapatépítéseket - például céges vagy baráti összejövetelek, osztálykirándulás alkalmával - célozza, ami azt jelenti, hogy 20-30 fő részére tudunk biztosítani egy olyan napot, amikor csak velük foglalkozunk. Mindehhez - igény szerint - étkezési szolgáltatás is jár.

Az airsofthoz hasonló sportág a paintball, de lényeges különbség köztük, hogy utóbbi esetében a 10-11 milliméternyi átmérőjű gömblövedék festéket tartalmaz, ami ha szétplaccsan, mindent beterít. A paintball lövedékek egyik új formája már port tartalmaz. Ezekről a fegyverekről azt kell tudni, hogy lőtávjuk 10-20 méter közé tehető, onnantól lefelé ível a lövedékek pályája. Gyors harcokhoz elegendőek, de a katonai szimulációs gyakorlatok kivitelezésére nem alkalmasak.

Az airsoft ezzel szemben lehetővé teszi, hogy - mivel 6 milliméteres a lövedék átmérője, ami nem mellesleg le is bomlik - jóval kevesebb energiából tud sokkal nagyobb lőtávot elérni.  

A lövedékek becsapódásának mértéke függ a felhasználótól és a szervezéstől, valamint a terület jellegétől. Nyilván, ha nagyon közelről meglőnek valakit, akkor akár fel is szakadhat az illető bőre. Normál esetben azonban védőfelszereléssel ellátott embernek nem lehet baja, maximum egy kis piros nyomot hagyhat a bőrön a lövedék.    

A sportág sikere és felívelő pályája megkérdőjelezhetetlen, hiszen Colic Ádám elmondása szerint óriási igény mutatkozik iránta. Ezt jelzi a többi közt az is, hogy legutóbb például Orosházáról érkezett egy társaság Molnaszecsődre, hogy az airsoftnak hódoljon, de jöttek kisbusszal Szentesről, ahogy Pécsről, Budapestről, a Balatonról, valamint Veszprémből is.

- Nagyon sok pofon kellett ahhoz, hogy ez így létrejöhessen. Nekem is volt bőven hibám és még van is, de minden egyes alkalommal valami újat sikerült tanulni és azt átadni az embereknek, amit értékeltek. Erről árulkodnak a megtett kilométerek, ami rávilágít arra, hogy tetszik az érdeklődőknek és vendégeinknek mindaz, amit Molnaszecsődön kapnak tőlünk - fogalmazott lapunknak az Easy Base Airsoft megálmodója, Colic Ádám, aki szerint manapság a legújabb számítógépes lövöldözős játékokhoz 150-200 ezer forintos videokártya szükséges, komoly élményt azonban egyik sem nyújt. Ezzel szemben az airsoft olyas valamit ad, amit még évek múlva is megemlegetnek az emberek. 
 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére